Hadházyt arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette

Sajnos még egyszer a segítségüket kérem: a beteg lelkű Kövér László újból kétmillióra büntetett

– kezdte Facebook-posztját a független országgyűlési képviselő, aki azért nem jelent meg a parlament szavazásán, mert a bírósági idézésnek megfelelően elment az ellene indított rágalmazási per tárgyalására.

Hadházy Ákos azt állítja, hogy előzetesen jelezte a bíróságnak, hogy aznap szavazásuk van, de azt válaszolták, hogy a tárgyalást mindenképpen megtartják. Azt gondolta, így igazoltan maradhat távol az országgyűléstől, ám Kövér László, az országgyűlés elnöke nem fogadta el a távolléti kérelmét és megbüntette.

Bevallom, alábecsültem Kövér elvtársat, azt hittem, ekkora g.ciségre még ő sem vetemedik

– írta.

Nagyon szégyellem, de még egyszer kérem a segítségüket azért, hogy ez a beteg lelkű ember ne vigyoroghasson a bajsza alatt. Természetesen kétmillió forint nagy pénz, csak az segítsen, akinek ez tényleg nem okoz gondot. Kövérnek pedig küldtem egy e-mailt arról, hogy a kétmillióját helyezze el az ánuszában

– zárta a posztját Hadházy, majd leírta a számlaszámát.

The post Hadházyt arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest