A héten visszatérő Hal a tortán csütörtöki napján Singh Viki látta vendégül a Silka Ágnesből, Szabó Kittiből, Király Viktorból és Emilióból álló vacsoratársaságot. Az énekesnő mindenmentes menüt készített, desszertnek pedig epres tiramisut, azaz epermisut szolgált fel. Emilio az asztalnál azzal viccelődött, hogy nem lakott jól a húsmentes ételekkel, és az édességet is leszólta. A házigazda szerint az énekes tiszteletlen volt vele szemben.
A legnagyobb szeretettel főztem nektek, és annyira rosszulesik most ez az attitűd
– jelentette ki Singh egy ponton, mire Emilio azzal védekezett, ő csak viccelődik, de ezen a ponton már nem tudta egy poénnal feloldani a feszültséget.
Ez életem első otthona, ti vagytok az első vendégeim, és mindjárt sírok. Nem gondoltam, hogy ez így fog elsülni
– mondta elfúló hangon a vendéglátó, majd a riportszobában arról beszélt, konfliktuskerülő embernek tartja magát, de már nem tudta magában tartani az érzéseit.
A félrevonult énekesnőt Szabó Kitti vigasztalta, majd Emilio is próbálta kiengesztelni őt.
25 éve ismerem és szeretem mint embert, mint énekest, mint művész kollégámat, nagyon felnézek rá. Ilyenkor azt mondom, hogy alázatos ember vagyok, megpusziltam, még egyszer elnézést kértem. Ha kell húszszor, ha kell huszonötször elnézést kérek. Ennek így volt rendje, nekem ilyen a lelkületem, hogy tényleg ilyenkor bocsánatot kérek
– fogalmazott a kamera előtt az énekes.
A pénteki részben is várható egy kis kellemetlenkedés:
The post Hal a tortán: Emilio annyira túltolta a poénkodást, hogy Singh Vikinél eltörött a mécses first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu