Hálapénz: ekkora ajándékért nem büntethetik meg az orvost 2026-ban

Az egészségügyi szolgálati jogviszony átalakításával 2021. január elsején lépett hatályba az a törvénymódosítás, amelynek értelmében tilos hálapénzt adni, elfogadni és – akár csak ráutaló magatartással – kérni a hazai egészségügyi ellátásban. A hálapénz az új törvényi értelmezésben korrupciós bűncselekménynek, azon belül is vesztegetésnek minősül. A törvény megszegése esetén mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek vagy hozzátartozók akár végrehajtandó szabadságvesztéssel is sújthatók – hívta fel a figyelmet a Házipatika.hu.

Mint megírtuk, az új szolgálati jogszabály bevezetése nyomán ez év derekáig több mint 400 orvos ellen indult eljárás.

Milyen ajándékot fogadhat el az orvos?

Az egészségügyről szóló törvény meghagyott egy kiskaput, amely lehetővé teszi, hogy a betegek önszántukból kifejezhessék hálájukat az őket ellátó egészségügyi dolgozók felé. Nem tilos ugyanis az egészségügyi ellátást követően ajándékként olyan tárgyat adni az orvosnak, nővéreknek, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát.

A minimálbér havi összege 2026-ban, az idei bruttó 290 800 forintról 322 800 forintra növekszik, amelynek 5 százaléka 16 140 forint.

Ez utóbbi tehát az az összeghatár, ameddig az egészségügyi dolgozók elfogadhatnak például édességet, kávét, teát vagy egyéb fogyasztási cikket, vagy például könyveket a páciensektől. Fontos, hogy ajándék egy alkalommal adható, kizárólag a kezelés után, illetve tartós kórházi kezelés esetén kéthavonta egyszer lehet törvényesen ajándékozni. Pénzt adni pedig semmilyen összegben nem szabad. Ugyancsak tilos továbbá gazdasági szolgáltatás keretében nyújtott vagy természetbeni ellenszolgáltatást felajánlani.

The post Hálapénz: ekkora ajándékért nem büntethetik meg az orvost 2026-ban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest