Megkezdődött Magyarország Európai Ügyészséghez (EPPO) való csatlakozásának gyakorlati előkészítése: az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint munkacsoport alakult az érintett minisztériumok és szervezetek részvételével a szükséges jogalkotási és intézményi feladatok koordinálására.
A Magyar Hang beszámolója szerint jelenleg a csatlakozáshoz szükséges jogszabályi környezet szakértői felülvizsgálata zajlik. A minisztérium azt közölte, hogy a folyamatot két egymásra épülő szakaszban kívánják megvalósítani.
Ősszel kerülhet a parlament elé az első csomag
A tervek szerint 2026 őszén kerülhet az Országgyűlés elé az alaptörvény módosítása, valamint azoknak a szabályoknak a megalkotása, amelyek lehetővé teszik az európai ügyész és a delegált európai ügyészek kiválasztását.
A második szakaszban további törvénymódosítások következhetnek, várhatóan 2027 februárjáig. Ezek érinthetik a büntetőeljárási szabályokat, a nemzetközi bűnügyi együttműködést, valamint egyes státusz-, társadalombiztosítási és munkajogi jogszabályokat is.
Hamarosan budapesti iroda is nyílhat
Az előkészítés előzménye, hogy az Európai Bizottság július 10-én jóváhagyta Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez. A szervezet várhatóan budapesti irodát is létrehoz, és hatáskört kap az uniós forrásokat érintő visszaélések kivizsgálására.
A minisztérium szerint jelenleg az európai ügyész és a delegált európai ügyészek kiválasztásának jogi kereteit dolgozzák ki. A folyamat menetrendjét ugyanakkor nem kizárólag a magyar kormány határozza meg, azt az Európai Tanács és az Európai Ügyészség belső eljárásai is befolyásolják.
The post Hamarosan jöhet a következő alaptörvény-módosítás, ezúttal az Európai Ügyészség miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





