Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur rapénekes 30 évvel ezelőtti meggyilkolásában Duane „Keffe D” Davist hétfőn – írjta az MTI. A nevadai bíróságon zajló büntetőeljárásban hétfőn megtartották a vád és a védelem képviselői záróbeszédüket, majd az esküdtek nem sokkal később egységesen kimondták a bűnösséget.

A jól ismert előadót szállító autóra 1996. szeptember 7-én Las Vegas belvárosának központi sétányán nyitottak tüzet egy másik járműből. A 25 éves Tupac Shakur néhány nappal később belehalt sérüléseibe, a vele együtt a járműben tartózkodó Marion Knight kisebb sebesüléseket szenvedett.

A támadás túlélője nem tanúskodott

Duane „Keffe D” Davis a 90-es években egy kaliforniai utcai banda, a Southside Crips vezetője volt. A gyilkosság miatt vád alá helyezett Davis mindvégig tagadta érintettségét. Az ügyészség nem a gyilkosság tényleges elkövetésével vádolta meg, hanem azzal, hogy a bűncselekményt kitervelte és ő adta azóta meghalt unokaöccsének, Orlando Andersonnak a fegyvert, aki elsütötte azt.

A támadás idején az érintett járműben, egy fehér Cadillacben összesen négyen ültek. A gyilkos fegyver soha nem került elő. A támadás túlélője és szemtanúja Marion „Suge” Knight, aki 2018 óta börtönben van, az eljárás során nem kívánt tanúskodni.

A bírósági tárgyalás 9 héten keresztül tartott. A bűnügyben előre kitervelt szándékos emberölés volt a vád, az ügyészség azt követően nyitotta újra az eljárást, hogy a most 63 éves Duane Davis, akit 2023-ban tartóztattak le, több interjúban és 2019-ben megjelent emlékirataiban is elismerte, hogy az autóban tartózkodott, amelyből Tupac Shakurt a halálos lövések érték.

Davis az első ember, akit elítéltek a hiphop-legenda meggyilkolása miatt, az esküdtek alig három órás tanácskozás után jutottak egyhangú döntésre.

The post Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest