Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség azzal a férfival és segítőjével szemben, aki szándékosan elütötte a vele haragos viszonyban álló társaság tagjait, míg társa segített neki a menekülésben.
Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a gázolóra hat és fél év fegyházat, míg a bűnpártolóra egy év börtönt kértek előkészítő ülésen történő beismerés estére.
A vádirat szerint a két család már régóta haragos viszonyban van egymással. Tavaly májusban az egyik pécsi belvárosi üzletközpontban az egyik család két tagja – a későbbi sértettek – megkergették a másik családhoz férfit és annak barátnőjét. Az elkergetett terhelt értesítette a rokonságát az őt ért sérelemről, akik közül többen lapáttal felszerelkezve meg is érkeztek az üzletház melletti parkolóba.
Erről a másik család két tagja, a sértettek is tudomást szereztek, ezért a közeli mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot, hogy ezzel várják majd a másik család tagjait. A parkolóban megjelent két társaság tagjai kölcsönösen fenyegette egymást. A két későbbi áldozat a járdán tartózkodott és a másik család tagjait fenyegette, amikor megjelent az elkövető az általa vezetett gépkocsival az üzletháznál.
A férfi felhajtott a kocsival a járdára, majd szándékosan elütötte a riválisait. Az ütközés erejétől mindkét áldozat a levegőbe repült majd a földre estek. A sofőr ezt követően lehajtott a járdáról, majd egy forduló után oda visszatért. A járdán több gyalogos is sétált, nekik sikerült elfutniuk a kocsi elől. A gépkocsivezető a járdán haladva ismételten megpróbálta elütni a sértetteket, akiknek azonban sikerült kitérnie a felé haladó autó elől.
A sofőr ezt követően a parkolóba hajtott, ahol várta őt a társa, majd a gépkocsiban helyet cseréltek. A helyszínről már így próbáltak meg elmenekülni. Az ügyészség a verekedésben résztvevő többi személlyel szemben már korábban vádat emelt.
The post Hat és fél év fegyházat kértek a férfire, aki szándékosan elütött több embert Pécsett – videó csak erős idegzetűeknek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu