Hat éve 350 rendőr rohanta le Bige László gyárát, most eredmény nélkül zárták le az ügyet

Thumbnail for 6174093

Csaknem hat év után eredmény nélkül véget ért a Bige Holding szolnoki gyára kapcsán indított eljárás – közölte az MTI-n keresztül cég hétfőn.

Az ügy 2018 november 13-14-én kezdődött, amikor a Bige László cégének szolnoki gyárát 350 hatósági ember lényegében „megszállta”, hogy „hulladékgazdálkodási és környezetkárosítási ügyben” kutakodjanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt kezdett nyomozásba ismeretlen tettes ellen

Az elmúlt hat év alatt kihallgattak minden aktív dolgozót és minden élő nyugdíjast, akár 2-3 alkalommal is. Öt dolgozót pedig meggyanúsítottak veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és környezetkárosítás bűntett, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésével

– írja a cég hozzátéve, hogy a Bige Holding Kft. gyára több hónapig állt, bírósági döntés nyomán indulhatott csak újra, „a hatósági leállítás ugyanis a bíróság döntése szerint nem volt jogszerű”. A Bige Holding Kft. semmilyen bűncselekményt, illetve semmilyen környezetvédelmi vagy hulladékgazdálkodási jogsértést nem követett el, állítják.

Ez abból is kitűnik, hogy a társaság az elmúlt 26 évben egyetlen környezetvédelmi bírságot sem kapott, de még figyelmeztetést sem a hatóságok részéről – írták, hozzátéve, hogy a vállalat mindig szigorúan betartotta a szabályokat és mindig arra törekedett, hogy a hatóságokkal kiegyensúlyozott, korrekt együttműködést valósítson meg.

Ezért a cég nem tartja meglepőnek, hogy a rengeteg zaklatás, vegzálás és igazságtalan bántalmazás után volt és jelenlegi, teljes mértékben ártatlan alkalmazottai ellen megszűnt az eljárás

– áll a közleményben.

The post Hat éve 350 rendőr rohanta le Bige László gyárát, most eredmény nélkül zárták le az ügyet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest