Méretes aszteroida fog elhaladni a Föld mellett magyar idő szerint március 26-án kora délután – írja a Live Science. A potenciálisan veszélyes objektumok közé tartozó 2014 TN17 több mint száz éve nem járt ennyire közel bolygónkhoz.
A potenciálisan veszélyes megnevezés a laikus számára félrevezető lehet, a kutatók olyan objektumokat sorolnak ide, amelyek elérnek bizonyos nagyságot és közelséget. Egyelőre ezen égitestek között sem észleltek olyat, amelyik belátható időn belül ténylegesen eltalálhatná a Földet.
A 2014 TN17 érdekessége, hogy méretéhez képest meglehetősen közel merészkedik majd.
A NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) adatai alapján a 165 méter átmérőjű kisbolygó március 26-án mintegy 5,1 millió kilométerre lesz, ami csillagászati szempontból viszonylag kis távolságnak számít.
A pályaszimulációk alapján az égitest 1906 óta nem volt ennyire közel, és nem is lesz egészen 2200-ig.
Az aszteroida szerencsére nem jelent fenyegetést, becsapódva ugyanakkor komoly lokális pusztításra lenne képes. Elhaladása lehetőséget teremt majd a kutatóknak, hogy műszereikkel további adatokat gyűjtsenek róla.
A Nemzetközi Csillagászati Unió jelenleg mintegy 2500 potenciálisan veszélyes aszteroidát jegyez. A fenyegetési lista élén egy ideig a tavaly felfedezett 2024 YR4 állt, a 2032-es becsapódás kockázata egy ponton 3,1 százalékra emelkedett, mára viszont szinte nullára csökkent az ütközés esélye.
Napjainkra az emberiség egyébként meglehetősen közel került ahhoz, hogy képes legyen védekezni az aszteroidákkal szemben. 2022-ben a NASA kísérleti DART missziójának keretében első alkalommal sikerült eltéríteni egy kisbolygót.
The post Hatalmas aszteroida közelíti meg a Földet szerdán first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu