Több ezer kilométernyi ősi folyómedret azonosítottak a Mars déli, hegyvidékes régióiban. A felfedezés arra utal, hogy a bolygó sokkal nedvesebb lehetett, mint ahogyan a tudósok korábban gondolták – írja a The Guardian.
A kutatók a Mars körül keringő űrszondák nagy felbontású képein figyeltek meg mintegy 16 ezer kilométernyi medret, amelyek a becsléseik szerint több mint 3 milliárd évesek lehetnek. A medrek némelyike meglehetősen rövid, ám akadnak köztük több mint 100 kilométeres hosszúságú rendszereket alkotók is. Mindez arra utal, hogy a térségben tartós vízfolyás lehettek egykor, amelyeket rendszeres esőzés, illetve hóesés láthatott el vízzel.
Az eredmény azért kiemelkedő, mert – bár korábban a Mars több helyszínén is azonosították már víz nyomait – a bolygó ezen régiójában eddig sosem találtak víz jelenlétére utaló jeleket.
A tudósok úgy vélik, a Mars egykor a mostaninál jóval melegebb és nedvesebb bolygó volt, amely nagy kiterjedésű víztömegeket is magán hordozott. Ez azután változott meg, hogy az égitest mágneses mezeje meggyengült, légköre pedig elvékonyodott, így többé nem akadályozta meg, hogy az elpárolgó víz a világűrbe szökjön.
A Naprendszer bolygói közül a Mars kapja a legtöbb figyelmet, szomszédunk többek között a következő kiszemelt égitest, amelyet az emberiség meg kíván hódítani. Éppen ezért lapunk is rendszeresen számol be a planétával kapcsolatos legfrissebb felfedezésekről és hírekről, ezek közül néhány alább olvasható:
- Páratlan fotó készült a Mars hatalmas vulkánjáról
- Emberi életekbe kerülhet a Mars meghódítása
- Élet rejtőzhet a Mars jege alatt
- Elon Musk már 2026-ban küldetést indítana a Marsra
- Magyar eszközt juttathat a Marsa a NASA
- Óceán nyomaira bukkantak a Marson
The post Hatalmas folyómedreket találtak a Marson first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu