Semmi sem állhat az utunkba

– nyilatkozta Rishi Sunak azt követően, hogy áprilisban megszavazták az egyik fő kampányígéretét: a jövőben a Nagy-Britanniába érkező migránsokat repülőkkel toloncolják ki Ruandába anélkül, hogy előtte menedékjogot kérhetnének (az első letartóztatások már meg is történtek). A brit miniszterelnök a kijelentését azután tette, hogy a rendkívül drága, de potenciálisan hatástalan terv korábban már kétszer elbukott – egyszer a brit Legfelsőbb Bíróság, egyszer pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága kaszálta el.

Sunak nem igazán titkolta, hogy a Ruanda-terv népszerűségét szeretné felhasználni arra, hogy biztosítsa a túlélését kormányfőként, másrészt hogy mérsékelje a Konzervatív Párt veresége a május 2-ára kiírt önkormányzati és a várhatóan ősszel tartandó parlamenti választáson.

Remények

Május 2-án több milliónyi szavazó járult az urnákhoz Angliában és Walesben a helyhatósági választásokon. Az alapvetően balos, de Boris Johnson 2019-es győzelme után a konzervatívok kezébe került Blackpool South választókerületben időközi parlamenti választást is tartottak. Londonban pedig az volt a fő kérdés, harmadszorra is megszavazzák-e polgármesternek a munkáspárti Sadiq Khant, illetve milyen mandátumarány alakul ki a közgyűlésben.

A Munkáspárt vezetője, Keir Starmer joggal bízott a közvélemény-kutatók előrejelzéseiben, a felmérések ugyanis 20 százalékpontos előnyt jeleztek számukra a torykkal szemben. Egyelőre mégsem látszik a baloldalon komoly lelkesedés, és nemcsak Starmer politikusi stílusa, hanem az ország gazdaság helyzete miatt sem, ráadásul azt sem tudni egyelőre biztosan, hogy a hagyományosan munkáspárti muszlim közösségeket mennyire idegenítette el a párt a gázai háborúhoz való hozzáállásával.

Sunak abban reménykedett, hogy néhány kulcsfontosságú polgármesteri széket meg tudnak tartani a toryk, így nem válik bizonytalanná a kormányfői mandátuma, illetve a következő választásra a kormányfőjelöltsége. A Konzervatív Párt zuhanórepülésében számos tényező játszott szerepet:

• így a Johnson körüli politikai botrányok, különösen a járvány idejére bevezetett kijárási tilalom ellenére megtartott bulik ügye,
• Liz Truss mindössze 49 napos, a gazdaságot megroppantó kormányzása,
• illetve hogy a toryk 2010 óta elfogyasztottak négy miniszterelnököt (Sunak az ötödik).

Előzetesen úgy tartották: Sunak maradásának a kulcsa a West Midlands-i és az északkelet-angliai Tees Valley-i polgármester-választás lehet. Ha ugyanis Andy Street és Ben Houchen konzervatív polgármesterek kitartanak, akkor vélhetőleg az elégedetlenkedő toryk nem puccsolják meg a miniszterelnököt.

Ugyanakkor még a konzervatív megfigyelők is azt jósolták, hogy a csaknem ezer, általuk betöltött tanácsi pozícióból minimum 400-at elveszítenek, bár ez összefügg azzal, hogy 2021-ben nagyot nyertek a koronavírus elleni vakcinák korai bevezetése okozta népszerűség miatt.

Eredmények

Blackpool South-ban – ahol az előző képviselőnek azért kellett lemondania, mert nyilvánosságra került, hogy pénz ellenében lobbitevékenységet és titkos iratok kiszivárogtatását ajánlotta fel magukat szerencsejáték-ipari befektetőnek kiadó újságíróknak – megsemmisítő vereséget szenvedett az új tory jelölt.

A munkáspárti Chris Webb a 2019-esnél 20,6 százalékponttal többet szerzett, összesen csaknem a szavazatok 60 százalékát, miközben a konzervatívok 32 százalékpontnyi szavazatot veszítettek el.

Ezután érkeztek a további eredmények, köztük olyanok, miszerint a munkáspártiak számos városi tanácsban abszolút többséget szereztek. A csaknem 300 ezres Plymouth-ban például a megszerezhető 19 tanácsosi helyből 13-at elveszítve csak egyet tudtak megtartani a toryk.

Az sem sokat javított a konzervatívok hangulatán, hogy péntek dél körül kiderült: Tees Valley-ben Ben Houchen marad a polgármester, igaz, a 2019-es szavazatai ötödét elveszítette (itt 16 százalékkal erősödött a Munkáspárt). Rossz hír érkezett viszont a másik kulcsválasztás helyszínéről: West Midlandsben, ha szűken is, de kikapott a jelenlegi tory polgármester, Andy Street.

Összességében a toryk elveszítették a 11 régiós polgármester-választást – Tees Valley-n kívül az összeset –, köztük a kormányfő választókerületét is magába foglaló York and North Yorkshire-t is, tíz tanács irányítását, valamint 473 képviselői helyet, míg a Munkáspárt szerzett 185-öt, ráadásul olyan tanácsokban is hatalomra kerültek a politikusaik, melyek évtizedek óta a toryk kezén voltak, és korábban esélyt sem láttak itt a győzelemre.

Meglehetősen simán győzött Londonban tory kihívójával szemben Khan is. A szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg (ez 3,8 százalékponttal még több is a 2021-eshez képest), míg a konzervatív Susan Hall a voksok 32,7 százalékát gyűjtötte be (ez 2,6 százalékkal kevesebb, mint amennyit három éve szerzett párttársa, Shaun Bailey).

Mi lesz most a torykkal?

Egyelőre nem tudni, miként állnak fel ebből a pofonból a toryk. Nagy-Britanniában szinte teljesen a miniszterelnöktől függ, mikorra írják ki a parlamenti választást. A ciklus maximum öt éven át tarthat, de a kormányfőnek megvan az a joga, hogy bármikor (például ha a pártja éppen jól áll a közvélemény-kutatások alapján) feloszlassa a parlamentet, és új választást tartsanak. A Ruanda-terv elfogadását követően még az is felmerült, hogy a sikert meglovagolva Sunak akár júniusra is előre hozhatja a választás időpontját, amit korábban őszre ígért – de legkésőbb 2025 elején mindenképpen meg kell tartani.

A legkorábbi, nyári időpont mellett az szól, hogy így Sunak megelőzhetné, hogy a párton belül megpuccsolják.

Előkerült az a forgatókönyv is, hogy a párt éléről gyorsan leváltják Sunakot, és talán másvalaki januárig visszahozhatja a versenybe a torykat. A félelem érthető, elég ránézniük a Blackpool South-ban megtartott szavazásra, ahol 117 vokson (0,7 százalékponton) múlt, hogy David Jones ne csak a munkáspárti Webbtől, hanem az EU-szkeptikus, radikális párt jelöltjétől, Mark Butchertől is kikapjon.

Sunak egyébként pont azért válhatott miniszterelnökké, mert mérsékeltebb politika volt tőle várható, mind az erkölcsi megfontolásokat kevéssé szem előtt tartó Johnsontól, illetve a gazdasági fundamentalizmusával hamar megbukó Trusstól.

Aztán kormányzása során Sunak – részben a szélsőjobbtól való félelem miatt – egyre populistábbá vált, ennek ellenére a Reform UK népszerűsége tovább nőtt az utóbbi időben, 2024-re már két számjegyű támogatottsággal bíró párttá vált. A Konzervatív Párton belül a mérsékeltek centristább politikát látnának szívesebben, ám a párt jobbszárnyán állók az eddigieknél is drasztikusabb hozzáállást szorgalmaznak, például menekültügyben.

Egy friss felmérés szerint a toryk támogatóinak több mint a fele véli úgy, hogy nem Sunaknak kellene vezetnie a pártot a következő választáson. De kire tudná lecserélni őt a Konzervatív Párt?

Az egyik lehetséges jelölt Penny Mordaunt, akinek a neve már korábban előkerült lehetséges kormányfőként Johnson és Truss utódjaként. Ő jelenleg az alsóház vezetője, és azt mondja: nem fogja leváltani Sunakot, mint ahogy „egy bojlert” lecserélnek a Downing Street 10.-ben.

Feltehetőleg nincs is sok értelme most átvenni Sunaktól valaki másnak a kormányfői tisztséget, hiszen a jéghegyet elkerülni aligha tudják, így minden későbbi aspiránsnak az lenne a legjobb, ha Sunak vezetné az ütközésig a hajót, és csak utána venné át tőle más a párt irányítását.

Ha távolabbról nézzük, most jobb hagyni, hogy a posztján maradjon, és elvigye a balhét a várható vereség miatt, az utódok pedig arra pozícionálják magukat, hogy mi történjen a Munkáspárt feltehetően földcsuszamlásszerű győzelme után

– nyilatkozta a New York Timesnak Matthew Goodwin, a Kenti Egyetem politológusa, aki a Konzervatív Párt tanácsadójaként is működött.

A helyhatósági választások értékelésében kulcsfontosságú szempont, hogy a kampányban milyen elvárásokat állított fel magával szemben egy párt. Azzal, hogy a Konzervatív Párt nagyjából annyi tanácsosi helyet veszített el, amennyit előzetesen jósolt, illetve hogy a két kulcsrégióból az egyiket sikerült megtartani – feltehetően a posztján maradhat a pártvezető miniszterelnök.

A baloldal szétnyeri magát a parlamenti választáson?

Az önkormányzati választási sikerből ráadásul nem következik automatikusan, hogy a parlamenti voksoláson is tarol a Munkáspárt.

Tony Blair 1997-es, elsöprő győzelméhez például hozzájárult a taktikai szavazás. A brit választási rendszerben a „győztes mindent visz” elv működik, tehát a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyeri el a mandátumot (kompenzációs lista nincs), így a parlamenti választáson azok, akik egyébként szívesen szavaznának kisebb pártokra, inkább az esélyes pártra voksolnak. A helyi szintű választások eredményét befolyásolja a jelöltek ismeretsége, illetve alapvetően kisebb, regionális ügyek forognak kockán.

A Munkáspárt számára jelenleg az a legnagyobb kockázat, hogy elveszíthetik a hagyományosan baloldali muszlimok szimpátiáját, akik elégedetlenek a párt Izrael-barát politikájával. Az elmúlt hónapokban csaknem 18 százalékkal csökkent a Munkáspártra szavazók aránya Anglia azon területein, ahol az emberek több mint ötöde vallja magát muszlimnak.

West Midlandsben például a harmadik helyre az az Akhmed Yakoob független jelölt futott be – és szerzett 43 ezer szavazatot –, aki kampányában leginkább a Gázában szenvedő palesztinokra összpontosított.

Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a helyi választásokon alacsonyabb a részvétel az országoshoz képest, ami szintén megnehezíti, hogy egyértelmű következtetéseket vonjunk le a májusi voksolásból a parlamenti választás várható eredményeire.

The post Hatalmasat bukott a brit kormányfő, de a Munkáspárt sem lehet maradéktalanul elégedett first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu