Havas Henrik múlt héten a Heti Havas című műsorban osztotta meg a nyilvánossággal, hogy prosztatarákkal küzd. Mint kiderült, 28 alkalommal volt sugárkezelésen. Az újságíró később elárulta, hogy a családján kívül mindössze két ember tudott a betegségéről, amivel kapcsoltban minden férfitársának azt üzente, vegye komolyan. Mint mondta, nincs halálfélelme, bízik az orvosaiban.
A tévés nemrég a Fókusz stábjának adott interjút kisoroszi otthonában. A beszélgetés során Havas megosztotta, hogy mivel nincsenek áttétek és semmilyen komoly komplikáció nem lépett fel, az orvosai azt mondták neki, a 28 sugárkezelés után 95 százalékban biztos, hogy egészséges marad. Július végén megy majd vissza az urológiára egy újabb vizsgálatra.
Az újságíró egyébként nem először néz szembe a rákkal, 12 évvel ezelőtt a vastagbelében találtak rosszindulatú elváltozást, amit műtéti úton távolítottak el. Az említett beavatkozás hatással volt a mostani kezelésére is, mivel a hasi műtét miatt most szóba sem jöhetett, hogy kés alá feküdjön.
A magyar egészségügyről nagyon rossz benyomásaim vannak. Katasztrófa. Tehát amiről nem nagyon tudnak, meg nem is reklámozom, de két évvel ezelőtt szívbillentyűt ültettek be a bal szívpitvarba. De ez a magyar egészségügy. Hogy ugye én golfoztam és teniszeztem, és aztán most teljesen mindegy, hogy hogyan, a lényeg az, hogy a lábammal meg a derekammal bajban vagyok, ezért a sportot most mellőznöm kell. Az asszisztensem nem adta fel, az Ágnes, elcipelt mindenhova, például a Sportkórházba. Akkor már az én derekamat meg a térdemet ezerszer megnézték. Mondtam, megint ki fogok kötni a neurológián, és akkor megint szúrkálnak, aztán megint kiderül, hogy semmi bajom nincs. Na mindegy. Erre a neurológián a hölgy – ez a magyar egészségügy – lapozgatja a leleteimet, azt mondja, Havas úr, a maga szívét az utóbbi tíz évben nem nézték meg? Mondom nem.
Havas úgy fogalmaz, immár harmadik alkalommal érintette meg a halál szele: eddig egy daganatból és egy erősen elmeszesedett szívbillentyű-problémából már felépült. Korábban azonban két jóbarátja – Bajor Imre és Aczél Endre – is elvesztette a küzdelmet a rák ellen.
Az újságíró nagyon várja a július végi időpontot, amikor kiderül, sikerült-e eltüntetnie a háromcentis daganatot. Sorstársainak azt üzente, bízzanak a sorsukban, hogy olyan jó orvosok kezébe kerülnek, mint most ő.
És itt nincs olyan, hogy tévésztár, meg Heti hetes. Ez apróságokban érdekes lehet, hogy előbb hívnak be, mint mást… De szerintem az, hogy én Havas Henrik vagyok, annak semmi köze ahhoz, hogy milyen orvoshoz kerülök. Tehát bízzanak a szerencséjükben, hogy olyan jó orvosokhoz kerülnek, mint én.
The post Havas Henrik: A magyar egészségügyről nagyon rossz benyomásaim vannak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu