A Tisza párt elnöke, Magyar Péter hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A műsorban elhangzottak hatására, Havas Henrik még késő este közölte, hogy a továbbiakban Magyar Péter támogatói közé sorolja magát.
A legfontosabb, hogy ma leszámoltam az eddigi fenntartásaimmal, miszerint többször is kételkedtem abban, hogy ez a ,,figura” nem a Fidesz ,,agytrösztjének” a találmánya (azzal a céllal, hogy verje szét az ellenzéket)
– fogalmazott a közösségi médiában Havas Henrik, aki egyúttal a műsor megtekintésére bíztatta a követőit.
Az idős médiaszemélyiség kiemelt több részletet is az interjúból, majd párhuzamba állította Magyar Pétert és az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét. Az összehasonlítás alapja, hogy Magyar „a Fideszből jött”, a forradalom mártír miniszterelnöke pedig a Rákosi-kormányában volt begyűjtési miniszter, „aztán megtette azt, amit a lelkiismerete és hazája megkövetelt”.
Ezt nem Magyar Péter védelmére mondom, csak a történelmi hűség kedvéért
– fűzte hozzá Havas Henrik.
Bejelentésének hírét árnyalja, hogy a kormánypárti Magyar Nemzet publicistája már szombaton megjósolta a közeledést „Egymásra talált Havas Henrik és Magyar Péter” című közleményében. A kormánypárti szerző ebben Havas és Magyar Facebook-posztjait elemezgette.
Havas szilveszter éjszaka közölt egy újévi mémet, amelyen kigyúrt felsőtestet montíroztak neki, és egy válogatott mezben áll a Puskás Aréna előtt. A humorosnak szánt poszt mellé Havas azt írta,
2025-ben szeretnék újra államtitkár lenni!
A kormánypárti publicista ebből vonta le a következtetést, hogy a Táncsics Mihály-díjas újságíró elkötelezhette magát a Fidesz váltópártjává pár hónap alatt kinőtt Tisza párt vezetője mellett.
Havas Henrik 1995 novemberében néhány napon át kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkár volt Horn Gyula kormányában, de nincs jele annak, hogy a jövőben politikai szerepvállalásra készülne. Hétfő esti posztjában azt írta:
Magyar Péter szerintem hazafi, és ha a korom megengedné, mögé állnék.
The post Havas Henrik: Mától én is támogatom Magyar Pétert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu