Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt

A két hete Orbán Viktor Fidesz elnök kezdeményezésére alakult Védvonalról adott ki hosszú közleményt Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Havasi a közleményben sorra veszi, hogy milyen beszólásokat, sértegetéseket kell elszenvedniük a bukott hatalom képviselőinek és híveiknek, illetve szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat, majd a végén megjegyzi, hogy két haláleset is történt a gyalázkodások miatt.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írta Havasi.

A Védvonalat a volt fideszes oktatási államtitkár Czunyiné Bertalan Judit vezeti és a közlemény szerint már több mint 60 olyan bejelentés érkezett, amivel foglalkozniuk kell. A bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, de kirúgott kormánytisztviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is az őket érő vádaskodások miatt.

The post Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest