Házasság első látásra: Reni elmondta, szeretné-e folytatni kapcsolatát Brumival a kísérlet vége után

Thumbnail for 6280434

Végéhez közeledik a Házasság első látásra második évada. Mint ismert, egy pár, Rami és Miki idő előtt kiszálltak a kísérletből, a többieknek viszont most kell eldönteniük, együtt maradnak-e a forgatások után.

A pénteki részben először Reni és Brumi választását ismerhették meg a nézők. Miután különköltöztek, mindketten levelet írtak a másiknak, amiben megfogalmazták, mit szeretnének. Az ő utolsó nagy dilemmájuk az volt, hogy egyikük sem akarta elhagyni megszokott életterét (Reni Budapesten, Brumi Pakson él), de a távkapcsolat sem vonzotta őket.

Végtelenül büszke vagyok rád mindenért, amit eddig elértél, és azért, amit hat hét alatt értem tettél. És szeretném továbbra is büszkén azt mondani, hogy igen, ő az én férjem

jelentette ki könnyek között Reni.

Utána Brumi következett, aki levelében szintén felidézte, mi történt eddig velük, kitért a problémáikra is, de az epizód az előtt véget ért, hogy elárulta volna a végső döntését.

A közelmúltban a TV2 több műsorváltozást eszközölt a Házasság első látásra kapcsán, most úgy tudni, még két rész van hátra a realityből, amiket hétfő és kedd este láthatnak majd a nézők, a Kincsvadászok előtt.

The post Házasság első látásra: Reni elmondta, szeretné-e folytatni kapcsolatát Brumival a kísérlet vége után first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest