Hegyes Berci DWTS-ról: Sokat szoktam gondolkodni azon, ha lenne hatodik évad, azt vajon vállalnám-e szívesen

Thumbnail for 6384708

A Dancing with the Stars hazai verziója 2020-ban debütált a TV2-n, tavaly ért véget az ötödik évada. Hegyes Berci a műsor legelejétől kezdve tagja a stábnak, ám ha a DTWS új évadot kap, meglehet, hogy abban már nem fog táncolni – szúrta ki a Bors a táncos legutóbbi kérdezz-felelekét, amit a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében indított. Ennek alkalmával arról is kérdezték, szeretne-e még táncolni a műsorban.

Én a negyedik évad után már azt gondoltam, hogy az ötödik évad már nem fog olyan túlzottan sok újdonságot tartogatni nekem. De hála Lucának (Mihályfi Luca – a szerk.) és a történteknek bebizonyosodott, hogy mégiscsak vannak újdonságok. (…) Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy ha lenne hatodik évad, azt vajon vállalnám-e szívesen. Mert azért mégiscsak lenyomtam öt évadot, ebből két évadot sikerült megnyerni. És nem azért szoktam rajta elgondolkodni, mert mondjuk már unom ezt a műsort, mert szó sincs róla. Ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy helyet lehetne adni újabb táncosoknak, lehet, hogy már belőlünk is elegetek van

– fogalmazott Hegyes, aki bevallása szerint más minőségben is szívesen kipróbálná magát, például a zsűriben.

Arra gondoltam, hogy így 24 magyar bajnoki cím után, meg két Dancing győzelem után, meg 5 évaddal a hátam mögött talán lenne annyi szakmai rálátásom

– tette hozzá.

A táncos és kedvese, Mihályfi Luca egyébként hamarosan A Nagy Duettben is együtt szerepelnek majd.

Kapcsolódó
Hegyes Berci A Nagy Duettről: Nem baj, ha egy ország-világ néz és lejáratom magam, de Luca előtt nem merek énekelni, mert tudom, mennyire szakmabeli

Mihályfi Luca eddig még csak úgy hallotta énekelni a párját, ha utóbbival épp a lakás más-más pontján tartózkodtak.

The post Hegyes Berci DWTS-ról: Sokat szoktam gondolkodni azon, ha lenne hatodik évad, azt vajon vállalnám-e szívesen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest