Helikopteres üldözés után elkapták a Forma-1-es autóval száguldozó fantomot, aki évekig kicselezte a cseh rendőröket

Több mint öt év után elkapták az autóst, aki egy Formula-versenyautóval közlekedett többször is a cseh autópályákon – írta meg a Denník N. A szabályok tiltják, hogy ilyen járművek közúton közlekedjenek – rendszámtábla, irányjelző és más alapvető felszerelés sincs rajtuk –, ám a 2019 óta már számos alkalommal fölbukkant sofőr eddig mindig megúszta a felelősségre vonást.

Most véget ért a száguldás, a rendőrség helikoptert is bevetett, és Buk településnél sikerült megállítani az 51 éves férfit.

A Denník N cikke szerint vasárnap reggel érkezett bejelentés, hogy a különös jármű Prágától délre, Dobrís mellett tankolt, majd felhajtott a D4-es autópályára. A sofőrt több rendőrautó és egy helikopter is üldözte, míg végül sikerült elfogni.

A vörös versenyautó először 2019-ben bukkant fel, majd 2022-ben vélhetően ugyanez az autó jelent meg közúton, amelyet akkoriban egy GP2-es, 600 lóerős, 300 km/órára is képes együléses versenyautóként azonosítottak.

A rendőrség közölte: a sofőrre jelentős pénzbüntetés és a vezetéstől való eltiltás is vár, hiszen a közutakra alkalmatlan járművel való közlekedés komoly veszélyt jelent másokra.

The post Helikopteres üldözés után elkapták a Forma-1-es autóval száguldozó fantomot, aki évekig kicselezte a cseh rendőröket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest