Hét kilométer hosszú tó alakult ki Észak-Pakisztánban, miután egy hegyi sárlavina elzárta a Ghizer folyó medrét.
A Reuters híradása szerint a felduzzasztott folyó az eddigi áradásoknál is nagyobb katasztrófával fenyeget, a lavina által létrehozott gát átszakadásával ugyanis óriási vízözön zúdulhat az alsó szakaszon fekvő településekre.
A Nemzeti Katasztrófavédelmi Hatóság közlése szerint az iszapfolyás pénteken ömlött a Ghizer főmedrébe. A dugulás egy „gátszerű képződményt” hozott létre, amely jelentős veszélyt jelent a tartomány lakosságára Ghizer, Gilgit, Astore és Diamer körzetekben.
Az új tó katasztrofális áradást okozhat – idézte a hírügynökség Zakir Hussaint, a Tartományi Katasztrófavédelmi Hatóság főigazgatóját.
Ghizer az ország északnyugati hegyvidéke közelében fekszik, itt az elmúlt egy hétben már majd 400 ember halálát okozták a monszun időszak felhőszakadásai.
A nemzeti hatóság által megosztott videón látható, ahogy a fekete iszap lecsúszik a hegyről, majd a folyóban landol. Hasonló iszapfolyamok érkeztek a folyóba különböző hegyoldalakról .
A folyó alsóbb szakaszán élő közösségeket arra utasították, hogy maradjanak fokozott készültségben, és hagyják el a folyó menti területeket.
The post Hét kilométeres tavat duzzasztott egy nap alatt egy sárlavina Pakisztánban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu