Hétfőn tárgyal Sulyok Tamás eltávolításáról és a parlamenti mandátumkorlátról az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság weboldala szerint a hétfői teljes ülésen tárgyalják a 17. alaptörvény-módosítás azon részeit, amelyek Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetéséről, a parlamenti képviselők választhatóságának 12 évben való maximalizálásáról, illetve alkotmánybíróknak a 70 éves korhatár elérése miatti nyugdíjazásáról rendelkeznek. Az említett jogszabályokat a taláros testület eredetileg már csütörtökön tárgyalta volna. Az AB úgy tartja meg az ülését, hogy augusztus 28-ig hivatalosan ítélkezési szünetet hirdettek ki.

A Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői kértek utólagos normakontrollt a 17. alaptörvény-módosítás fenti rendelkezéseivel kapcsolatban.

Az ellenzéki képviselők Sulyok ügyében arra hivatkoztak beadványukban, hogy a módosítás köztársasági elnököt eltávolító rendelkezése sérti az eljárási követelményeket. Ezért a megsemmisítését kérték annak a rendelkezésnek, amely szerint „az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik”.

Az Alaptörvény-módosítás alkotmánybírósági kontrollja amiatt csak eljárásrendi felülvizsgálatra terjedhet ki – míg tartalmira nem –, mert a Fidesz-KDNP 2013-ban kivette a testület hatásköréből, hogy a módosítások alkotmányosságát vizsgálja.

Sulyok Tamás júniusban maga is az Alkotmánybírósághoz fordult az egyes közjogi méltóságok elmozdítását célzó alkotmánymódosítási lehetőségek miatt. A már összehívott testületi ülés azonban elmaradt, mert személyes és közvetlen érintettségre hivatkozva kizáratta magát a tizenötből hét alkotmánybíró az ügy tárgyalásából.

Kapcsolódó
Hack Péter: Súlyos válsághelyzetet idézhet elő az Alkotmánybíróság

Jogtudósok szerint nem kizárt, hogy megsemmisítik a Sulyok Tamás eltávolításáról szóló rendelkezést. Csakhogy már van új államfő.

The post Hétfőn tárgyal Sulyok Tamás eltávolításáról és a parlamenti mandátumkorlátról az Alkotmánybíróság first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest