Kevesen élnek száz évig, az pedig még ritkább, hogy valakinek ennyi idősen is olyan metsző a tekintete, hogy azonnal zavarba hozza az embert. Kurtág György tekintete ilyen.

Luigi Nono, Pierre Boulez és Ligeti György nagy zeneszerzői generációjának utolsó túlélője a legújabb európai statisztikában 2025-ben a tíz leggyakrabban játszott élő zeneszerző között volt, és a századik születésnapját ünneplő koncertek után idén lehet, hogy a top háromba is bekerül majd. Mikor megérkezem az interjúra, mellette egy nyitott Haydn-kotta fekszik, rossz hallása miatt ma már kottából kell olvasnia a zenét.

Kurtág lassan beszél, de tisztán és pontosan fogalmaz. A fejében még mindig teljesen ott van, a kis, modern berendezésű lakásában a Budapest Music Centerben. A főként magánfinanszírozású zenei központ a Ligeti utca és a Mátyás utca sarkán található; adná magát, hogy utóbbi egyszer majd Kurtág nevét viselje.

Stravinsky ma már ugyanolyan fontos számomra, mint Bartók. De jelenleg a legerősebben éppen Schubert érint meg, még a kis Ländlerjei is. Régebben Beethovennel voltam így. És Bach természetesen még mindig nagyon fontos nekem. De ő olyan nagy pedagógus, hogy néha megbénít.

– mondja Kurtág, aki évtizedek óta a zenei élet egyik legfontosabb kortárs alakjának számít. Olyan sztárok, mint Schiff András, Mitsuko Uchida vagy Igor Levit esküsznek zongoraminatúráira. Első operája, a Fin de Partie (A játszma vége), 2018-ban debütált a milánói Scalában, azóta Bécsben, Berlinben és Párizsban is nagy sikert aratott. A kivételes művészi karrier mögött azonban évekig tartó alkotói válságok és írói blokkok rejtőznek. Az okok után kutatva először Franciaországban kötünk ki:

1957 volt az egyetlen év az életemben, amikor dohányoztam. Párizsban éltem épp, és annyit ettem, hogy utána 20 kilót kellett fogynom.

1957-ben, amikor végre Nyugatra került, és Darius Milhaud, valamint Olivier Messiaen tanítványa lehetett, Kurtág tehát már küzdött az alkotói válsággal. A két legendás zeneszerzőről nem mesél sokat: „Milhaud zenéje túl híg volt számomra, de emberként nagyon szimpatikus volt. Messiaennek meg különösen az elemzéseit találtam nagyszerűnek, Stravinskyról, Debussyről és Mozartról.” Amiről szívesebben beszél, az a találkozása a pszichológus Marianne Steinnel: „Visszatekintve ő sokkal fontosabb volt számomra.”

A nála végzett terápia olyan meghatározó volt, hogy a 100 éves zeneszerző az életét még mindig két részre osztja, a terápia előttire és azutánra. „Puszta beszélgetésekkel elérte, hogy majdnem két év után újra elkezdtem komponálni.”

Összeomlott világok

Beszélgetésünk közben fokozatosan feltárul válságának háttere: az 1956-os forradalom is sorsfordító esemény volt számára:

Akkor az egész világom összeomlott. Az oroszok nekem addig a felszabadítók voltak. Fiatal diákként még nem tudtam, hogy ők is koncentrációs táborokat működtettek.

Kurtág közeli barátja és kollégája, Ligeti György a forradalom utáni emigrációs hullámmal elhagyta az országot. Ligeti már a 60-as években világhírű lett, Kurtág, akit manapság gyakran egy lélegzetvételben emlegetnek Ligetivel, eleinte csak itthon volt ismert. Nemzetközi áttörése csak a 80-as években következett be, miután a Nyugat „felfedezte”.

De majdnem másképp alakult: „Eredetileg Ligetivel együtt emigrálni akartunk. Szerinte itt már nem lehetett élni, komponálni. De előtte el kellett mennem a feleségemmel a fiunkért, akit a harcok kitörése után Pesten kívülre helyeztünk biztonságba. Egy robbanás miatt a vonatunk sokáig nem tudott visszatérni Budapestre, így a Ligetiék nélkülünk indultak el. Már a következő nyugat felé tartó vonaton ültünk, de Ligeti anyósa utolért minket azzal a hírrel, hogy a határt már lezárták.”

Ligetit is ellenőrizték a határon, de a pár a zűrzavarban egy tehervonaton, postazsákok között elrejtőzve valahogy átjutott Ausztriába. Kurtág sem adta fel az emigráció álmát, 1957-ben hivatalosan engedélyezték neki és feleségének, hogy Párizsba utazzanak. Kurtág Márta egy hét múlva visszatért Párizsból, hogy elhozza fiukat, az ifjabb Kurtág Györgyöt. „Majdnem egy fél évig hitegettek minket, hogy a fiunk is elhagyhatja az országot, míg végül a minisztériumban kerek perec megmondta Mártának: A gyerekkel soha nem fogják engedni, hogy elhagyjuk az országot.”

Kántor és kommunista

Észak-Erdélyben, amelyet 1940-ben Hitler jóváhagyásával visszacsatoltak Magyarországhoz, a nácik és magyar segítőik szinte az összes zsidót meggyilkolták. Temesvár Kurtág szerencséjére Romániánál maradt, ott élte túl a háborút és a holokausztot. Ott a helyzet kevésbé volt életveszélyes, ráadásul zsidó családjával az utolsó pillanatban sikerült kikeresztelkednie. „Kétszer konfirmáltam, először zsidóként, aztán protestánsként. Tartani akartam a szavam, ezért évekig azt terveztem, hogy teológiát fogok tanulni.”

Miközben a piaristáknál tanult, barátai révén bekerült az antifasiszta ellenállásba. „Konkrétan csak egyszer segítettem az ellenállásban, egy harcosnő szeretőjét játszottam, akivel röpcédulákat osztogattunk.” Ironikusan felnevetve hozzáteszi: „Szép kis kombináció, piaristák és antifasizmus, nem igaz?” A szokatlan variációk iránti érzéke az oroszok bevonulása után is megmaradt: „A temesvári püspök kérésére kántor lettem, ugyanakkor egy kommunista újságnak is írtam.”

Valójában azonban minél hamarabb Budapestre akart menni, hogy Bartók Béla tanítványa legyen. Mivel egy év várakozás után sem kapott útlevelet, illegálisan lépte át a határt „egy vonaton, amelyet kenőpénzért nem ellenőriztek”. A felvételi vizsgán fekete zászlók várták a Zenekadémián: Bartók még az Egyesült Államokban meghalt. Így elvesztette nagy példaképét, a felvételi vizsgán viszont megismerkedett a három évvel idősebb Ligetivel. „Amikor először olvastam a kompozícióit, rögtön tudtam, hogy ő már rég nem diák, hanem kész zeneszerző.” A két fiatal Györgyöt összekötötte a zsidó származásuk, a romániai gyerekkoruk, a Bartók iránti szeretetük és életre szóló barátságot kötöttek. Rajtuk kívül Veress Sándor és Bartók is Erdélyből származott. Mi volt ott akkoriban a csapvízben, ami miatt ilyen nagy volt a zeneszerzők aránya? Erre is van válasza:

Budapesttől és Bukaresttől távol talán jobban érzékeltük a világ valódi történéseit.

Kurtág sikeresen teljesítette a felvételi vizsgát. Ahhoz, hogy Pesten maradhasson, örökbe kellett fogadtatnia magát egy idegennel. „Barátok intézték el az egészet, a »mostohaapámmal” sosem találkoztam.” Helyette hamarosan Kinsker (később Kurtág) Mártával ismerkedett meg, akinek zongoratanárát még Erdélyből ismerte.

A tanára mint tehetséges zongoristát mutatott be neki. Ahogy ott ültem, barna öltönyben és sötétkék ingben, Márta hitetlenkedve nézett rám: »Ő? Ez az idióta tehetséges zongorista?””

Kurtág meglepően hitelesen utánozza a mélyen szkeptikus fiatal nőt és az emlék először csalogat mosolyt az arcára a beszélgetés során. „A tanár addig unszolt, míg csak játszottam valamit. Két perc után Liszt Marchant sur les flots című művéből Márta úgy döntött, hogy hozzám megy feleségül. Legalábbis később ezt mondta.”

Márta feladta ígéretes zongorista karrierjét, és Kurtág legfontosabb első hallgatója és kritikusa lett. Közös fellépéseik mára legendastátuszt élveznek, egy videójuk félmillió megtekintést ért el a YouTube-on. Nem csoda, ahogy ott egy régi pianínón Kurtág elegáns Bach átiratát játsszák, szinte egy testté olvadnak.

A Párizsból való kényszerű visszatérése után Kurtág először zongorát tanított a Zeneakadémián és csak mellékesen komponált, amíg főnöke, Mihály András meg nem győzte, hogy koncentráljon a zeneszerzésre. „Kocsis Zoltánt és Schiff Andrást tanítottam, de főleg versenyekre kellett volna felkészítenem őket. Jobb is volt, hogy átadtam őket Rados Ferencnek, aki sztárokat faragott belőlük. Ehelyett teljes munkaidőben kezdtem el komponálni Mihály András motivációjára. Később kiderült, hogy Mihály Marianne Stein unokatestvére volt. Furcsa véletlen, mindkét unokatestvérnek nagyon sokat köszönök.”

Hosszú távon a párizsi terápia sem tudta megszüntetni az írói blokkjait; újra és újra előfordult, hogy hetekig, néha hónapokig nem tudott írni. „Akkor mintha megbénultam volna.” Depresszió volt? „Igen, lehetséges.” Magyarországon nem találkozott egy második Marianne Steinnel, a későbbi blokkokat terápia helyett rajzolással oldotta meg.

Ez is Párizsban kezdődött, a dohányzással. Az ottani kis szobám padlóján cigarettacsikkekkel és gyufával kezdtem formákat kirakni. Egy idő után már nem tudtam tovább halogatni a takarítást, ezért lerajzoltam a formákat. És aztán a rajzolásnál maradtam. Pedig az iskolában kétszer is pótvizsgát kellett tennem rajzból. Ha apám nem rajzolta meg helyettem otthon a rajzaimat, mindig elégtelent kaptam.

A rajzolás révén találta meg az azóta nelhíresült zenei nyelvét: „Rajzaimban találtam meg azokat a formákat, amelyeket megkomponáltam. Ezek nem akadémiai rajzok voltak, így tartottam a ceruzát (ökölbe szorítja a kezét), és görcsösen jeleket adtam le.” Sűrített atomnak nevezi ezt az extrém tömörítést, amelyről a gyakran rövid, valóban nagyon tömény darabjai ismertek.

Öt éve Márta nélkül

Százévesen is még mindig szorgalmasan dolgozik: „Reggel komponálok, délután alszom, így az estéből egy második munkanapot csinálok.” Így született meg második operája, a Die Stechardin, amelynek premierjét február 20-án tartották a Müpában. Ezúttal a librettó alapjául nem Beckett, hanem Christoph Hein szolgált. „A mű témája…” – kezdi, majd hosszú, nehéz szünet következik, miközben a folyosóról egy női énekhang hallatszik be: „Azt hallottam, kis angyalom, nem lehetek a tiéd…”. Amikor Kurtág hosszú csend után újra megszólal, szavai mintha folytatnák a dal sorát: „…már öt éve élek Márta nélkül. Librettistám, Christoph Hein is túl korán vesztette el feleségét. Mindketten ezt a veszteséget próbáljuk valahogy feldolgozni.”

Márta halála után különösen hosszú ideig szerzői válságban volt, mielőtt újra el tudott kezdeni dolgozni. Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült legyőznie ezt az utolsó blokkot, hosszú ideig hallgat. „Igazából nem is tudom” – válaszol végül halkan, majd tovább hallgat. „Még mindig nehéz.” Talán jobb, hogy Kurtág valószínűleg nem hallotta, ahogy a folyosón lassan elhalkul az A csitári hegyek alatt második versszaka, amint az ismeretlen énekes továbbment, talán egy takarítónő. Ha hallja, talán giccsesnek találta volna, ahogy a hang épp azt énekelte, „így hát kedves kis angyalom, tied leszek valaha”, miközben ő épp a feleségéről beszélt. Amit mondott, az mégis szinte egy személyes fordítása volt a sornak:

Hetvenkét évet voltam Mártával. Most már csak arra várok, hogy végre újra együtt lehessünk.

Az interjú német nyelven a Neue Zürcher Zeitungban jelent meg.

The post „Hetvenkét évet voltam Mártával. Most már csak arra várok, hogy végre újra együtt lehessünk” – interjú a százéves Kurtág Györggyel first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu