Nem engedélyezi az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), hogy az életfogytig tartó börtönbüntetését töltő, súlyos beteg Ratko Mladic szerb tábornok hágai börtönéből hazautazhasson gyógykezelésre – írja az MTI.
A bíróság által kedden nyilvánosságra hozott határozat szerint bár Mladic egészségi állapota súlyos, de megfelelő kezelést kap Hágában, és stabil az állapota.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett népirtásért és emberiesség elleni bűntettekért elítélt, 83 éves egykori tábornok betegségeinek pontos diagnózisa nem ismert, mert az erre vonatkozó részleteket elrejtik a bírósági dokumentumokban. Fia, Darko Mladic elmondása szerint urológiai, idegrendszeri, valamint szív- és érrendszeri gondokkal küzd. Idén már legkevesebb két alkalommal szállították kórházba.
Graciela Gatti Santana, az ügyben eljáró hágai bíróság elnöke közölte:
az orvosi szakvélemények alapján nem kétséges, hogy Ratko Mladic az élete végéhez közeledik, de nincs olyan akut gyógyíthatatlan betegsége, amely indokolhatná az elengedését.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2017 novemberében hirdetett ítéletet Mladic ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.
A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. Ratko Mladic ügyvédje júniusban adta át az elítélt ideiglenes szabadlábra helyezésére és szerbiai gyógykezelésére vonatkozó kérelmét az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusának. Darko Mladic akkor úgy nyilatkozott a Vecernje Novosti című szerb napilap beszámolója szerint, hogy összegyűjtötték az összes szükséges orvosi leletet, és remélik, hogy az illetékes bíró engedélyezni fogja Mladicnak, hogy Szerbiába utazhasson.
The post Hiába beteg a tömeggyilkos szerb tábornok, nem engedi haza a hágai bíróság first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu