Hiába kavart politikai vihart Bindzsisztánnal, Majka marad a 4iG-s One márkanagykövete

Thumbnail for 6346046

Január 1-jétől a 4iG Csoport egyesítette telekommunikációs kereskedelmi szolgáltatásait, aminek eredményeként a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech egybeolvadt – azóta One márkanév alatt jelennek meg a piacon. Azt már tavaly ősszel bejelentették, hogy az új brand egyik márkanagykövete Majoros Péter, azaz Majka lesz, ő azonban nem igazán a promóciós akciókkal irányította magára a figyelmet az utóbbi hetekben, sokkal inkább azzal, hogy január 17-én megjelentette Csurran, cseppen című dalát és a hozzá tartozó klipet, amely elsöprő érdeklődést váltott ki és mostanra már 12 milliós nézettségnél jár a YouTube-on. A képzeletbeli Bindzsisztán korrupt miniszterelnökéről szóló dal rengeteg közéleti reakciót, értelmezést és vitát váltott ki, még a cukrászati leágazása is nagy port kavart, és bár Majka hangsúlyozta, hogy elsősorban szórakoztatni és nem politizálni akart az alkotással, egy témában készült közvélemény-kutatás arra jutott, hogy a többség szerint a dal Magyarország jelenlegi vezetését mutatja be.

Ennek nyomán lettünk kíváncsiak arra, hogy dal által vetett hullámok befolyásolják-e bárhogyan Majka One-os márkanagykövetségét. A brand elindítója ugyanis épp az az állammal szoros üzleti kapcsolatban álló, gyakran NER-közeliként emlegetett IT- és távközlési óriás, a 4iG, amelynek vezetőjét, Jászai Gellértet az utóbbi időben Amerikába és Abu-Dzabiba is magával vitte tárgyalni Orbán Viktor. Kérdéseinkre reagálva szűkszavú válaszban fejtette ki, hogy a megállapodás továbbra is érvényes, és hangsúlyozta, hogy „művészeti és közéleti kérdésekben cégcsoportunk soha nem foglal állást”.

Megkérdeztük Majka menedzsmentjét is, hogy a megjelenés előtt történt-e bármilyen egyeztetés a dalról és a klipről a céggel, és ha igen, ők mit reagáltak.

Szponzori szerződéseink egy adott feladatra vonatkoznak, az előadó művészi szabadságát semmilyen módon nem érintik, pláne nem korlátozzák. Így ahogy korábban, ezúttal sem egyeztettünk egyetlen céggel sem az aktuálisan megjelenő dal vonatkozásában

– írták válaszukban, megerősítve, hogy élő szerződésük van, Majka a One nagyköveteként nyitotta meg január 6-án a márka első üzletét a Westendben, illetve január 16-án egy beszélgetés kapcsán a One Day (dolgozói fórum) vendége volt a Hungexpo kongresszusi központjában, amiről a közösségi oldalain is beszámoltak. Ezt követően kicsit részletezték Majka népszerűségének dimenzióit, hozzátéve, hogy „talán nem véletlen, hogy a legnagyobb vállalatok dolgozói rendezvényeire is folyamatosan felkéréseket kapunk: az elmúlt négy hónapban az OTP (Budapest Aréna), a Hell (DVTK Aréna) és a Phillip Morris (Hungexpo) céges eseményein is koncerteztünk”.

Kiemelték azt is, hogy Majka évek óta nagykövete egy autómárkának, de az elmúlt tíz évben dolgoztak már több telekommunikációs céggel, ruházati partnerekkel és energiaital-gyártóval is.

Az előadó által képviselt zenei világ és a dalszövegek soha sem voltak az aktuális szponzoráció függvényei. Majka dalai a művészi szabadság alkotásai, nem részei szponzori szerződéseknek, minden korábbi és meglévő partnerünk maximálisan tiszteletben tartja ezt

– írták.

A Csurran, cseppen által kiváltott reakciókról és Majka közéleti szerepvállalásának alakulásáról ebben a cikkünkben írtunk alaposabban.

The post Hiába kavart politikai vihart Bindzsisztánnal, Majka marad a 4iG-s One márkanagykövete first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest