Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a negyvenes éveiben járó férfi, aki tavaly májusban halálra szurkálta az alvó nagymamáját egy konyhakéssel Hajdúszoboszlón. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy hagyják helyben a férfi 12 éves fegyházbüntetését.
A fellebbviteli főügyészség tájékoztatása szerint a férfit annakidején a nagymamája vette magához és nevelte fel. A férfi felnőttként alkoholproblémákkal, munkanélküliséggel és magánéleti nehézségekkel küzdött. A 87 éves nagymamája rendszeresen támogatta anyagilag, majd lakhatást is biztosított az unokájának, azzal a feltétellel, hogy az alkoholizálást abbahagyja.
Az elkövető rendszeresen kért pénzt a nagyanyjától. Tavaly májusban többször is szóváltás volt közöttük, mert a 87 éves asszony nem adott pénzt az unokának. Az ominózus napon a férfi ismét pénzt kunyerált, de nem kapott. A nagymama este elaludt, az unokája pedig tévét nézett. A férfi este tízkor úgy gondolta, hogy a nagymamája az oka a félresiklott életének, ezért a konyhában magához vett egy konyhakést, majd bement a hozzátartozója szobájába, ahol halálra szurkálta, majd lefeküdt aludni. Az áldozatot másnap reggel a rokonok találták meg, és értesítették a hatóságokat.
A Debreceni Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadságra. Az ítélet ellen a terhelt és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi indokolatlanul és orvul támadt az őt felnevelő és mindenben támogató alvó nagymamájára, akinek esélye sem volt a támadás ellen védekezni, ezért a büntetés helybenhagyását kérték.
The post Hiába könyörgött az unokájának, hogy hagyja abba az alkoholizálást, az inkább halálra szurkálta first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu