Ki hitte volna, hogy Stephen King ősze lesz az idei? Októbertől a képernyőkön az Azból készített, legújabb tévésorozat, a mozikba pedig A hosszú menetelés után két hónappal máris érkezik A menekülő ember. A mozis dupla adaptáció ezúttal nem rémkirálynak, hanem szadista atlétikaedzőnek mutatja Kinget, akinek a történeteiben gyalogolni és loholni is végkimerülésig, vagy, ami gyakoribb, a kivégzőosztag érkezéséig kell.
Ráadásul King ezeket a 2025-ben is élénk érdeklődést kiváltó regényeit nem mostanában írta, hanem negyven-ötven évvel ezelőtt. Miért érdekesek most? Maradjunk csak A menekülő embernél, amelyet kézenfekvőnek tűnhetett leporolni, elvégre az eredeti könyv éppen 2025-ben játszódik.
2025-ben, amikor mély szakadék tátong a tehetősek és a legszegényebbek között, a milliárdos médiacézárok annyira összenőttek az amerikai kormánnyal, hogy már nem látni köztük a különbséget, és az egyszerű emberek abból élnek, hogy magukra szegezett kamerákkal közvetítik éjjeleiket és nappalaikat a létező összes csatornán.
Bár ez alapján logikus lenne, hogy A menekülő embert a tényirodalmak polcán keressük a könyvesboltban, nem ott találjuk. Hanem, ki tudja, miért, a science fictionök között. Az új filmváltozat rendezőjének, Edgar Wrightnak és régi írókollégájának, a Scott Pilgrim a világ ellen képregény-adaptációján is dolgozó Michael Bacallnak nem volt más teendője, mint híven lekövetni a regény cselekményét, és fölényes bólintásokkal nyugtázni, hogy a közönség magára ismer egy több mint negyven éve megjelent Stephen King-regény hősében. Mi menekülünk ott.
The post Hiába lohol, az új Menekülő ember nem jut messzire first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





