Továbbra is brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) dolgozik az a mentős, aki úgy csatlakozott egy munkahelyi videóhíváshoz, hogy közben a szobája tele volt náci jelképekkel – írja a The Sun. Itt láthat részleteket a bejelentkezésől.
A mentősről az egyik kollégája tett panaszt. A lapnak Amelia néven megszólaló nő a többi között felfedezett egy nagy képet Adolf Hitlerről, a Harmadik Birodalom egyik zászlaját, egy horogkeresztes karszalagot, de még egy második világháborús kézigránátot is látni vélt a háttérben. A nő azt mondta, teljesen ledöbbent, hogy miközben mindenki láthatta, mik vannak a szobában, senki sem szólt egy szót sem.
Amikor utána beszéltem az emberekkel, azt mondták, őt mindig is érdekelték a náci dolgok…
– mondta.
A Sky News szerint a szóban forgó alkalmazott még mindig az NHS-nél dolgozik.
Amelia elmondása szerint miután a rendőrség kivizsgálta a panaszát, kutyaürülékkel teli zacskókat talált a háza ajtaja előtt. A nő azt is mondta, az eset után nem vették elő a kollégáját, őt viszont kiközösítették, nem hívták a közös megbeszélésekre és eseményekre sem.
Egy független jelentés arra a következtetésre jutott, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a nőt szándékosan szigetelték volna el a kollégái. A Sky News látott egy másik jelentést is, amely megállapította, hogy a férfi „nem megfelelően viselkedett”, ennek ellenére még mindig nem mentették fel.
Ráadásul a nő azt mondta, hogy kollégája 2021-ben szexuálisa zaklatta az egyik mentőautóban, és ennek sem lett következménye. Amelia elmondása szerint a rendőrség azt közölte vele, hogy mivel nem volt szemtanú, nincs sok esélye megnyerni egy büntetőeljárást. A nő közölte, hogy jelezte az esetet a mentőszolgálatnak, de hónapokkal később kapott csak választ, mégpedig azt, hogy zaklatás tulajdonképpen meg sem történt.
The post Hitler-képpel a háta mögött csatlakozott a videóhíváshoz a brit mentős first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu