Hivatali visszaélés miatt letartóztatták a kőszegi vezető ügyészt

Thumbnail for 6611665

Hivatali visszaélés miatt gyanúja miatt szerda reggel letartóztatták Kordé Csabát, Kőszeg vezető ügyészét – írta az Ugytudjuk.hu.

Az információt a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette. Azt közölték, hogy gyanúsítottként hallgattak ki „egy volt járási vezető ügyészt, aki a terhére rótt bűncselekményeket a hivatali idejében, beosztását felhasználva követte el”.

Kordé Csaba egészen szombatig Kőszeg vezető ügyésze volt, kinevezését aznap vonta vissza Nagy Gábor Bálint, az új legfőbb ügyész. Nagy elődje, Polt Péter 2015-ben még kitüntette Kordét a „kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai munkájáért”.

Az ügyészségi közlemény szerint letartóztatása után a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a gyanúsított őrizetét, de végül a nyomozási bíró csak az érintett személyektől való távoltartást látta indokoltnak. A gyanúsított vallomást tett, a bűnösségét nem ismerte el.

A legfőbb ügyész július 7-től Smidéliusz Péter sárvári járási ügyészségi ügyészt rendelte ki a Kőszegi Járási Ügyészség vezetői feladatainak ellátásával.

The post Hivatali visszaélés miatt letartóztatták a kőszegi vezető ügyészt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest