Polák Zsóka
Bernardo Atxaga: Obabakoak: Az utolsó szó keresése (Typotex, 2026, 354 oldal)
Vannak könyvek, amelyek egészen véletlenül akadnak az ember kezébe, és valljuk be: olykor az is megtörténik, hogy ebben nagy szerepe van a könyv borítójának. Esetemben az Obabakoakkal pont így történt: otthon felejtettem az épp aktuális olvasmányomat, ettől a ténytől zavarbaejtően meztelennek, fegyvertelennek éreztem volna magam hazafelé a metrón és a villamoson, így körülnéztem a szerkesztőségbe érkezett könyvek közt, amelyek a rovatunk asztalán gyűlnek takaros kupacokban. Egy élénkzöld gyíkon és a hozzá tartozó dzsungelhangulatú köteten akadt meg elsőre a szemem, és bevallhatom: ezúttal a borító miatt választottam.
Szerencsémre az a helyzet állt elő, amikor egy izgalmas könyvborító izgalmas könyvet is takar, kiderült ugyanis, hogy a gyíkos könyvfedél épp a baszk irodalom alapművét rejti. Azét a nyelvét, amelyet a világon csak nagyjából 800 ezren beszélnek, a semmihez sem fogható nyelvnek pedig egyáltalán nincsenek nyelvrokonai. Maga Bernardo Atxaga is ezzel kezdi a könyvét: a nyelvéről ír, amelynek „nincsenek testvérei sehol a Földön.” Az idén magyarul is megjelent Obabakoak – baszkul annyit tesz, történetek Obabából – az eredeti nyelvéhez hasonlóan egyedülálló élmény: meghatározhatatlan műfaja és hangulata van, mégis magával ragad.
A rövid elbeszéléseket elsőre látszólag csak az köti össze, hogy mind kapcsolódik valahogy ehhez a mágikus, fiktív helyszínhez, később azonban össze-összefonódnak egyes elemek – és ehhez természetesen a gyíkoknak is közük van. Időről időre egyes szereplők által felmerülnek az érthető módon magát az írót foglalkoztató legnagyobb dilemmák az alkotással kapcsolatban: mitől jó egy elbeszélés? Hogy kell tökéletesen plagizálni? Miért írtak meg mindent a 19. században? És hogyan lehet megtalálni azt a bizonyos utolsó szót? Az elmélkedéseken túl Obabában zajlik az élet: akad vaddisznóvá változott fiú, titokzatos jelenés és filozofáló törpe is – a mágikus realizmus rajongói számára különösen ajánlott ez a szürreális, álomszerű, nagyon gyakran meghökkentő univerzum, amelyet Atxaga teremt. Az Obabakoak kicsit olyan, mintha egy nagypapa sztorizni kezdene, majd az egyik anekdotáról beugrik egy másik, arról egy harmadik, és már el is felejtjük, honnan indult minden. De teljesen mindegy, olyan magával ragadóan mesél Obaba rejtélyes és varázslatos lényeiről.
Kránicz Bence
Urfi Péter: Sansz (Magyar Jeti Zrt., 2026, 318 oldal)
Urfi Péternek agydaganata van. Miért tűnik úgy a könyvét olvasva, hogy a szerencse fia?
The post Hogy néz ki Grönland meghódítása? És hogyan fogadnám a hírt, hogy agydaganatom van? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
