A ma cigányként ismert népesség ősei erős valószínűséggel Indiából, pontosabban annak északkeleti részéről, a mai Pandzsáb és Radzsasztán tartomány területéről származnak. Nem önszántukból hagyták el szülőföldjüket, hanem az iszlám hódítás jelentette háborúk és alávetés elől menekültek, nemcsak nyugat felé, hanem a szélrózsa minden irányába, Kínában például ma is élnek cigány (vagy annak tartott) csoportok.
Kényszerből vándoroltak
A cigányság nyugati irányú útját nem úgy kell elképzelni, hogy ráböktek a térképre és kitűztek maguknak egy konkrét célt, miként a „vándorlás” is meglehetősen romantikus mítosznak tekinthető. A valóságban akár évszázadokon keresztül, egymástól függetlenül, kényszer hatására útra kelő családokról, kisebb-nagyobb közösségekről volt szó, amelyek nyugodt életkörülményeket kerestek maguknak.
Meg-megálltak néhány hónapra, pár évre, maradtak, amíg engedték nekik, aztán tovább kellett haladniuk: cigányok letelepítéséről szóló forrást nem ismerünk a korabeli Kelet-Európából, olyat viszont igen, ami ezt megtiltja. Ez pedig felhívja a figyelmet arra, hogy
A cigányság őseinek tekintett csoportok minden bizonnyal nem azért vándoroltak több ezer kilométert Indiától akár nyugat-európai országokig, mert oda »vágytak”, hanem mert sehol nem engedték őket letelepedni
– emeli ki a 24.hu-nak Dr. Orsós Julianna történész, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tudományos munkatársa.
Nem tudjuk, mi történt a vándorlás évtizedei, -századai alatt, a Magyar Királyság határaihoz viszont már feltételezhetően szervezettebb formában érkeztek. Erre utal legalábbis, hogy az illetékes tisztségviselők vagy maga a király a vajdáknak, vagyis az adott csoportot képviselő személyeknek címezték az érintett személyekre vagy közösségekre vonatkozó parancsleveleket, „privilégiumokat”.
A vajda nem etnospecifikus fogalom, a középkorban bármilyen vezető tisztséget jelölhetett, illetve a privilégium sem a „klasszikus” kiváltságolt státuszt jelenti, hanem csupán az átlagtól eltérő, külön szabályozásra utal.
A magyarországi romák története
A nyugatra vándorló romák a XIV. században jelentek meg az európai írástudók látókörében, innentől vannak róluk pontszerű, és sokszor nem is teljesen egyértelmű információink. Kisebb-nagyobb csoportokban indultak útnak, és mind a kirajzás, mind a vándorlás évszázadokig tartott – menekülésről volt szó, nem valamiféle tervezett átköltözésről.
Erről szólt az előző rész a magyarországi romák történetét bemutató sorozatunkból, amelyben társadalomtudósokkal folytatott beszélgetések alapján igyekszünk megismerni a legnagyobb hazai etnikum múltját és közös évszázadainkat.
1423-ból való az első adat
Középkori betelepítésről, betelepülésről bizonyára mindenkinek a kunok Magyarországra költözése ugrik be. Ez köztudottan nagy volumenű esemény volt, királyi engedéllyel, sőt díszes fogadóbizottsággal, jogok és kötelezettségek rögzítésével, kijelölt területtel, bizonyos önkormányzatiság biztosításával stb.
Esetünkben viszont semmi ilyesmi nem történt, ami nem is csoda, hiszen míg a kunok 50-75 ezer főre becsült tömege egyszerre érkezett, addig a cigányok néhány 10, legfeljebb pár száz fős csoportokban, időben és térben hosszan elnyújtva kértek bebocsátást a királyságba.
A magyarországi cigányság megjelenésének kezdő időpontját valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. Az első forrásadat 1423-ból származik, és arra is következtetünk belőle, hogy akkor már éltek itt cigányok
– mondja Dr. C. Tóth Norbert történész, a HUN-REN–Magyar Országos Levéltár–Szegedi Tudományegyetem Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának vezetője, az MNL főlevéltárosa.
Hogyan zajlott, pontosabban hogyan játszódhatott le a középkorban egy-egy csoport „hivatalos” belépése a Magyar Királyság területére? Sajnos egyetlen egyedi esetet sem ismerünk, a korszakról meglévő átfogó történészi tudás alapján azonban mégis felvázolhatjuk a lehetséges forgatókönyveket.
The post Hogyan léphettek Magyarországra az első cigányok? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
