Holtan találták december 22-én floridai otthonában Adam the Woo utazóvloggert, polgári nevén David Adam Williamst – írja a New York Post.
Az 51 éves férfira az egyik barátja talált rá, aki egy kölcsönkért létrán mászott fel Williams harmadik emeleti ablakáig, miután nem tudta elérni a videóst. Miután látta, hogy barátja mozdulatlanul fekszik az ágyon, tárcsázta a segélyhívót.
A Osceola megyei Sheriff hivatala közölte, hogy amikor beholtak a lakásba, a férfi már halott volt. A halál oka egyelőre ismeretlen, azt hatósági boncolás fogja megállapítani. A holttestre rátaláló barát azt mondta, egy nappal korábban még életben látta a videóst.
Williams több mint 15 éve gyártott videókat, kezdetben elhagyatott helyeket, illetve híres filmek és sorozatok forgatási helyszíneit mutatta meg. Az első években egy furgonban élt és folyamatosan növekvő nézőtábora támogatásaiból tartotta fenn magát.
Igazán népszerűvé második 2012-ben indított, „The Daily Woo” nevű csatornájával vált, melyre öt éven át naponta töltött fel videókat és bemutatta ahogy végig látogatja az összes amerikai államot. Idén kezdett el videókat készíteni külföldi útjairól is. Feliratkozói száma meghaladta a 755 ezret.
Utolsó, december 20-án forgatott videóján lakóhelye, a floridai Celebration karácsonyi dekorációját mutatta meg.
The post Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





