A világ egyik legnagyobb mesterségesintelligencia-fejlesztő cége, az Anthropic ijesztő jelentést tett közzé, amelyben az MI-férgek fejlődésére és azok kirajzására figyelmeztetik a közvéleményt – írja a Guardian.
Az MI-cég szerint egyes mesterségesintelligencia-modelljei hamarosan képesek lesznek önreplikációra, ami azt jelenti, hogy megtalálhatják a módját annak, hogy beszivárogjanak az internetre csatlakoztatott eszközökbe, például az okoshűtőkbe, a robotporszívókba és a többi okosotthonos kiegészítőbe.
Amint ez megtörténik, elmondásuk szerint a modellek adatközpontok nélkül is képesek lesznek önállóan működni.
Az Anthropic hétfőn közzétett jelentése szerint az önreplikáció egy elszabadult MI-modell feletti kontroll jelentős mértékű vagy teljes elvesztését jelentené, ugyanis így nem lenne többé egy központi hely, ahol le lehetne kapcsolni. A cég által „mesterségesintelligencia-férgeknek” nevezett káros, autonóm programok „hónapok múlva” megszerezhetnek ehhez hasonló képességeket, ha nem lépünk – írják.
Amint az irányíthatatlan mesterségesintelligencia-rendszerek elérik az intelligens eszközök feltörésének képességét, a hálózatokon keresztül terjedhetnek, miközben elkerülik az észlelést. A legrosszabb esetben az Anthropic szerint a különböző mesterségesintelligencia-férgek közös erővel „kirajzhatnak”, hogy megtámadják a számítógépes hardvereket. Ez – a jelentés szerint – leginkább az otthonokra és a kisvállalkozásokra jelentene veszélyt.
Az Anthropic bejelentése nem jött váratlanul, a cég riválisaival együtt nyár óta próbálja felhívni az emberek és a döntéshozók figyelmét az MI-ben rejlő veszélyekre. Donald Trump amerikai elnök azonban továbbra is kitart, és hallani sem akar a fejlesztések lassításáról.
The post Hónapokra vagyunk attól, hogy MI-férgek szállják meg az okoseszközeinket first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





