Honnan származik a „jogában áll hallgatni”?

Valószínűleg mindenki fejből tudná idézni az amerikai krimikben rendre elhangzó mondatokat:

Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van egy ügyvéddel beszélni. Ha nem tud ügyvédet fogadni, az állam fog kijelölni egyet önnek. Megértette ezeket a jogokat, ahogy felolvastuk őket?

Kevesebben tudják azonban, hogy e szöveget egy konkrét bírósági ügy eredményeképpen kell kötelezően elmondaniuk az Egyesült Államok rendőreinek.

Emberrablás és nemi erőszak

1963. március 2-án éjjel történt, hogy a Phoenixben élő Louis Ann Jamesont hazafelé tartva egy férfi megtámadta és megerőszakolta. Az áldozat keveset tudott segíteni a rendőröknek, de egy szemtanú felismerni vélte az elkövető autóját, és ezen a nyomon elindulva végül letartóztattak egy Ernesto Miranda nevű, mexikói származású férfit. A szembesítés alkalmával ugyan Louis Ann csak annyit mondott, hogy a férfi hasonlít a támadójára, de az ezt követő kihallgatás során Miranda beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A perben aztán Miranda visszavonta a vallomását, ügyvédje pedig arra kérte a bíróságot, hogy a vallomását ne vegyék figyelembe, miután a kihallgatás idején kialvatlan és fáradt volt, a rendőrök pedig fenyegetéssel vették rá a vallomástételre – a vallomás legépelt és általa aláírt jegyzőkönyvén viszont szerepelt a mondat, hogy az elmondottakat szabad akaratából, befolyástól mentesen, jogainak tudatában, tiszta elmével tette. A kérelmet elutasították, Mirandát pedig az esküdtszék bűnösnek találta emberrablás és nemi erőszak vádjában, amelyekért 20-tól 30 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A fellebbezést Arizona állam legfelsőbb bírósága elutasította, de az ügy végül az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé került.

Miranda nem nyert vele

A testület 1966. június 13-án kihirdetett döntésében hatályon kívül helyezte az eredeti ítéletet. Az indoklásban a bírák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a rendőrségi őrizetbe került személyekkel minden esetben, még a kihallgatás előtt közölni kell, hogy jogukban áll hallgatni, és ügyvéd jelenlétét kérni, illetve, hogy ezeket a jogokat bármikor a kihallgatás során is érvényesítheti az illető.

Fontos megjegyezni, hogy mindehhez

a gyanúsítottaknak korábban is joguk volt, azonban azt nem írta elő a törvény, hogy erre mikor és milyen módon kell őket figyelmeztetni.

A minimális, egyetlen fős többséggel elfogadott verdikt alapján döntöttek aztán a Miranda-jogoknak elnevezett törvénycsomagról, amely rendelkezett a fenti jogokról, és kötelezővé tette a jól ismert szöveg felolvasását az őrizetbe vételkor – ezt kezdetben kis kártyákról olvasták fel az intézkedő hatósági személyek. Az ítélet hatalmas felzúdulást keltett, sokan attól féltek, hogy ezután a rendőrségnek gyakorlatilag lehetetlen lesz értékelhető vallomást kihúznia a gyanúsítottakból, és ezzel jelentősen romlik majd a bűnfelderítési hatékonyság.

Maga Ernesto Miranda egyébként nem sokat nyert a sikeres fellebbezéssel. Az új eljárás során az ügyészség szemtanúk vallomására (például a vádlott élettársa szerint Miranda beismerte neki a tettét) és más bizonyítékokra alapozta a vádat, és Mirandát a következő évben újra 20 és 30 év közötti, letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Végül ugyan 1972-ben kegyelmet kapott, de 1976 végén egy kocsmai szóváltás során halálos sérüléseket szenvedett. Az első számú gyanúsított Miranda-jogaival élve nem tett vallomást, így bizonyítékok hiányában elengedték.