Horváth Éva ismét a kórházból jelentkezett be: „Úgy ítéltem meg, hogy a lábam nem túl jól alakul”

Thumbnail for 6570958

Horváth Éva nemrég ismét a kórházból jelentkezett be a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében. Mint kiderült, azért ment vissza az intézménybe, mert úgy érezte, valami gond lehet a hónapok óta gyógyulóban lévő lábával.

Visszajöttem a kórházba kötözésre, mert úgy ítéltem meg, hogy a lábam nem túl jól alakul, illetve mintha láttam volna, hogy egy picit kezd szétnyílni. De most voltam bent, megnézte a doktor úr, és azt mondta, hogy szerinte teljesen jó, nem indokolja azt, hogy bent maradjak a kórházban, úgyhogy megyek vissza haza, hála az égnek

– tudatta követőivel a szépségkirálynő, aki bejelentkezésekor még várta, hogy megkapja a legutóbbi röntgenjét, illetve egy teszt eredményét, ami a testében lévő gyulladásos folyamatok kimutatására szolgál. Ám mint fogalmazott, úgy tűnik, szerencsére semmi komoly probléma nem áll fent.

Horváth Éváról legutóbb a múlt héten írtunk, amikor egy interjúban arról beszélt, egyelőre az orvosai sem tudják, mikor és milyen lesz a következő operációja, így ilyen tekintetben nincs kilátása a jövőre. Novemberi motorbalesete óta eddig nyolc műtéten esett át.

Kapcsolódó
Horváth Éva: Nincs kilátásom a jövőre

A szépségkirálynőt legutóbb múlt pénteken műtötték, immár nyolcadjára a balesete óta.

The post Horváth Éva ismét a kórházból jelentkezett be: „Úgy ítéltem meg, hogy a lábam nem túl jól alakul” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest