Horváth Éva megmutatta, hogy mekkora horpadás lett az arcán motorbalesete után

Thumbnail for 6328670

Milyen szerencse, hogy volt rajtam bukósisak. Amint látjátok, az első képen nem látszódik semmi…. ellenben a második képen, más fényviszonyok mellett bizony van egy horpadás az arcomon

– írja Horváth Éva új Instagram-posztjában hónapokkal ezelőtti motorbalesete után.

Horváth tavaly novemberben szenvedett súlyos motorbalesetet Balin, aminek következtében nyílt lábszár- és bokatörése lett. Ottani orvosa javaslatára hazautazott Magyarországra, lassan második hónapja kezelik itthon. Korábban elmondta, hogy Balin elkapott egy durva fertőzést, így a rehabilitációja addig nem kezdődhet meg, amíg a szervezete le nem győzte az említett baktériumot, ez a terv azonban végül megváltozott, a múlt héten ugyanis a kórokozó jelenlétének ellenére három hónap után megtehette az első lépéseit.

Hogy a soron következő negyedik műtétje hogyan befolyásolja majd a felépülését, azt egyelőre nem osztotta meg az édesanya.

A sérüléséhez lapozni kell egyet az alábbi posztban:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
„Ebből lesz majd a szigetkörfutás” – Horváth Éva három hónap után megtette első lépéseit

Elkezdődött a rehabilitációja a motorbalesetét követő műtétek után.

The post Horváth Éva megmutatta, hogy mekkora horpadás lett az arcán motorbalesete után first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest