Hőség: meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Spanyolországban

Az elmúlt hetek hősége egész Nyugat-Európát letaglózta: Franciaországban például három nap alatt ezerrel több ember halt meg, mint a megelőző hónapokban – köztük kisgyermekek is. A helyzet Spanyolországban is dráma: itt ugyanis csak júniusban több mint ezer ember veszthette életét a kivételes hőséggel összefüggésben – közölte statisztikai becslését a III. Károly Egészségügyi Intézet szerdán.

A napi halálozási monitoringrendszer (MoMo) adatai alapján készített jelentés szerint ez az eddigi legmagasabb szám azóta, hogy 2015-ben elkezdték figyelni az összefüggést a halálozás és az időjárás között.

A hónapban június 23-a volt a legforróbb nap, az átlaghőmérséklet 29,6 Celsius-fok volt, amely 0,1 fokkal meghaladta az előző, tavaly június 29-én felállított rekordot. Ezen a napon a lakosság 73 százaléka, 35,7 millió ember volt kitéve egészségügyi kockázatoknak a magas hőmérséklet miatt. A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szerint a dél-európai ország az elmúlt 65 év második legforróbb júniusát tudhatja maga mögött, a hőmérséklet 26 egymást követő napon maradt az évszakra jellemző átlag felett.

Több mint 45 fokot is mértek

A hónap legmagasabb hőmérsékletét, 45,1 Celsius-fokot az andalúziai Andújarban mérték június 22-én, ami a nyár első hőhullámának idejére esett. A június 20-tól június 24-éig tartó hőségepizód alatt 6,5 fokkal volt az átlaghőmérséklet az ilyenkor szokásos felett. A közegészségügyi szakértők szerint az évszak első hőhulláma gyakran azért a legveszélyesebb, mivel az emberi szervezet még nem alkalmazkodott a magas hőmérséklethez.

Spanyolországban 1975 óta 12 hőhullám fordult elő júniusban, ebből hat 2015 óta.

Ez bizonyíték arra, hogy a hőhullámepizódok gyakrabban jelentkeznek nyár elején, mint az előző évtizedekben

– magyarázta az Aemet szóvivője. Rubén del Campo szerint a hőhullámok időtartama évtizedenként körülbelül három nappal nőtt, míg intenzitásuk tízévente 0,3 fokkal emelkedett. Tavaly nyáron Spanyolországban minden harmadik nap extrém hőséget tapasztaltak, tette hozzá. A meteorológiai szolgálat becslése szerint Spanyolországban az átlagos éves hőmérséklet az 1960-as évek óta körülbelül 1,8 fokkal emelkedett, ennek hatása különösen a nyári hónapokban érezhető.

Kapcsolódó
Miért nem dől meg a melegrekord, ha 45 fokot mérünk árnyékban?

Június 30-án kedden tetőzik a hőhullám, és jelentős az esélye, hogy megdől a magyarországi abszolút melegrekord. De mégis hogyan mérik ezeket az értékeket? Ezt mutatjuk be cikkünkben.

The post Hőség: meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Spanyolországban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest