Adam Kelly azon kevés ember közé tartozik, akik sikerként tudják elkönyvelni, hogy megbilincselték a rend őrei. A 29 éves influenszer az utóbbi időkben rendszeresen jelentkezett olyan posztokkal, videókkal, amelyekben odarohant rendőrökhöz, és azt kérte, hogy tartóztassák le.
Az Adamn Killa néven rapperként is híres férfi akicóiból rengeteg mém is született, de hiába trollkodott a rendőrökkel, a vágyott célt sokáig nem sikerült elérnie, nem volt olyan, aki eleget tett volna a kérésének. Most azonban megtört a jég, hétfőn Chicagóban addig sikerült heccelnie egy rendőrt, míg az dühében letartóztatta Kelly-t – írja a Chicago Sun Times.
A TikTokon 1,2 millió követővel rendelkező influenszer/rapper egy közúti ellenőrzést zavart meg, szokásai szerint háttal a rendőrnek lehajolt, majd azt kiabálta, hogy „Tartoztass le apu!”, ezután pedig elkezdte a szintén jellegzetes táncát.
A chicagói rendőrben végre emberére talált, megtörtént a várva várt letartóztatás. A hatóság a Chicago Sun-nal azt közölte, hogy Kelly-t megbilincselték, majd 20 percig fogva tartották a járőrkocsiban, ezután viszont egyszerűen elengedték.
Bár az influenszer végre sikerrel járt, nem hagyja abba a mutatványát, sőt, új erőre kapott.
„Kiszálltam, és rögtön utána még több »Tartóztass le apu” videót készítettem!” – mondta Kelly, aki már új videókkal is jelentkezett.
The post Hosszú ideje könyörgött a rendőröknek, hogy tartóztassák le, végre sikerrel járt az influenszer first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





