Hová rejtették a világhódító Nagy Sándor sírját?

Thumbnail for 6327054

A hatalmas makedón birodalom megteremtője, III. Alexandrosz király alig 32 évesen, Kr. e. 323-ban halt meg, nyomában pedig káosz és hatalmi harcok lángoltak fel a meghódított államokban, mivel hadvezérei utódlási harcokba keveredtek. Babilonban bekövetkezett halálának oka ma is rejtély – vajon betegség támadta meg vagy méreggel tették el láb alól? –, sőt végső nyughelyéről is csak találgat az utókor.

Két évvel elhunyta után a tetemét Makedóniába akarták szállítani, hogy ott ünnepélyes keretek között eltemessék, ám Alexandrosz egyik volt fővezére, a későbbi I. Ptolemaiosz Szótér fáraó (Kr. e. 305–282) elrabolta a koporsót, és Egyiptomba vitette, amelynek satrapájává halálának évében éppen a világhódító uralkodó nevezte ki. Először Memphiszbe, később a makedón király által magáról elnevezett városba, Alexandriába szállították a holttestet. Itt kultikus tiszteletben részesítették, az I. Ptolemaiosz által alapított Ptolemaida-dinasztia csaknem 300 éven át kegyhelyként tekintett a Nagy Sándor maradványait tartalmazó létesítményre.

Több római császár, később pedig írók is ellátogattak a síremlékhez, amelynek holléte ennek ellenére homályba burkolódzik.

Tucatszám próbálkoztak a felderítésével, eredmény nélkül. Az évezredek során rengeteg elmélet született, merre is lehet: sokan azt gondolják, egy újabb épület, például a Nabi Daniel-mecset alatt rejtőzik, amelyet a 18. század végén emeltek. Az is felvetődött, hogy a palotaegyüttes nagy részéhez hasonlóan a tenger nyelte el. Andrew Chugg történész nemrégiben viszont felvetette, hogy a 9. században esetleg velencei kereskedők kaparinthatták meg Alexandrosz maradványait, akik abban a hitben voltak, hogy Márk evangélista csontjait szerezték meg. Amennyiben ez igaz, akkor Alexandrosz utolsó állomáshelyét messzebb kell keresnünk: a Földközi-tenger túlpartján, méghozzá a velencei Szent Márk-székesegyházban.

The post Hová rejtették a világhódító Nagy Sándor sírját? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest