Megvágta párját egy fiatal thaiföldi nő, amiért hozzáért frissen műtött orrához – írja a Mirror. A támadás egy heves vita közepette történt múlt héten, a 18 éves nőt kihallgatták.
Az érintés állítólag fájdalmat okozott, az orr pedig csattanó hangot hallatott. A nő attól tartott, hogy probléma lehet a szépészeti beavatkozással, kést ragadott, majd megvágta az azonos korú férfi fejét. Ezt követően kihívta a mentőket.
A férfi fejbőrén egy mély, 10 centiméteres seb keletkezett, a nő egy textillel próbálta mérsékelni az erős vérzést. Az áldozatot az elkövetővel együtt szállították kórházba.
A nő, aki rendszeresen módosít megjelenésén, a rendőröknek azt mondta, hogy elvesztette önuralmát, mert azt hitte, az arca eltorzult. Az érintés egy dulakodásos veszekedés közben történt.
Fogtam a kést, és egyszer megvágtam, ő pedig nem is próbált kitérni, mintha elfogadta volna a bűnösségét
– mondta. „Dühös voltam, mert fájt, de miután lenyugodtam, bocsánatot kértem tőle” – tette hozzá.
Mivel a férfi nem nyújtott be panaszt párja ellen, a rendőrség nem tartóztatta le az elkövetőt.
The post Hozzáért a frissen műtött orrához, ezért késsel támadt barátjára a thaiföldi nő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





