A Watch Fit 4 egyik legnagyobb erőssége az uniszex kialakítás, férfiaknak és nőknek egyaránt jól áll, nemcsak sport közben, de a hétköznapokban, sőt, elegánsabb viseletet igénylő események során is. Az eszköz fekete, ezüst, fehér és lila színekben kerül forgalomba, így mindenki megtalálhatja a stílusához leginkább passzoló árnyalatot.
Az óratok mindössze 27 grammos és 9,5 milliméter vastag, a karcsú foglalatot pedig egy finoman ívelt, 1,82 hüvelykes AMOLED kijelző egészíti ki, minimális kávákkal, 480 x 480 pixeles felbontással, 347 PPI pixelsűrűséggel és 2000 nit fényerővel – utóbbinak hála a képernyőn megjelenő információk még közvetlen napfényben is kiválóan olvasható.
Az eszköz 5 atmoszféra nyomásig vízálló, és egy 400 milliamperórás akkumulátor kapott benne helyet, amivel akár 10 napos üzemidő is elérhető, de még aktív használat mellett is simán összejön az egy hét töltés nélkül. Az órához csomagolt töltőfejjel nulláról száz százalékra 75 perc alatt tölthető a telep, és mindössze 10 percnyi töltéssel 24 órára elegendő energia vihető át.

A Huawei órája a kapcsolódó AI Life alkalmazásnak hála egyaránt használható Android és iOS operációs rendszerű okostelefonokkal, a felhasználói felület és a megjelenés pedig teljes egészében testre szabható. Egyrészt több száz letölthető óralap várja a felhasználókat, emellé nem hiányzik a folyamatos megjelenítést biztosító Always-On Display funkció, és egyes óralapokra kihelyezhetőek a leggyakrabban használt funkciók is – például időjárás, pulzus vagy naptár –, így minden fontos információ akár egyetlen mozdulattal is elérhető.
Még pontosabb egészségfigyelés
A Watch Fit 4 egyik legfontosabb újdonsága a Huawei által fejlesztett TruSeen 5.5 technológia, amely a korábbiaknál fejlettebb érzékelőknek és az intelligensebb algoritmusoknak hála a korábbi modelleknél sokkal pontosabb pulzus- és véroxigénszint (SpO2) mérést biztosítanak, a folyamatos mozgással járó edzések és az alvás során is.
Az óra legfontosabb egészségfunkciói:
- Folyamatos pulzusmérés valós idejű visszajelzéssel és figyelmeztetésekkel.
- Vér-oxigén szint (SpO2) automatikus figyelése, a hipoxia korai észlelése érdekében.
- TruSleep 4.0 alvásfigyelés, amely megkülönbözteti a különböző alvási szakaszokat (könnyű, mély, REM), minden nap alvásminőségi pontszámmal értékeli a pihenés minőségét, illetve személyre szabott tanácsokat biztosít a felhasználóknak.
- Stresszszint-mérés, nyugalmi és megterhelő állapotok észlelése.
- Menstruációs cikluskövetés, amely segít előre jelezni a következő ciklusokat és termékeny időszakokat.
- Légzésfigyelés, amely különösen hasznos lehet alvás közbeni légzési problémák előszűrésére.
Az óra a folyamatos egészségfigyelés mellett természetesebb az aktív életmód monitorozására is, alkalmas, hiszen 100-nál is több edzésmód lekövetésére képes, és az általánosabb mozgásformák (futás, gyaloglás, kerékpározás, úszás, jóga) mellett már megtalálhatók olyan vízi sportok is, mint például a szörf, a vitorlázás vagy éppen az evezés.
A különböző aktivitások közben a rendszer valós idejű visszajelzéseket ad a pulzusról, a tempóról, a megtett távolságról és az elégetett kalóriáról. Az edzést követően pedig minden alkalommal részletes statisztikák mutatják a teljesítményünket, de az óra javaslatokat is biztosít a különböző célok eléréséhez. A túrázók pedig ezúttal már az óra kijelzőjén is színes térképeken követhetik nyomon az útvonalat, amit éppen bejárnak.
Nagyon fontos továbbá, hogy a kétcsatornás GPS modul (GPS, GLONASS, Galileo, QZSS és BeiDou) pontos útvonal- és távolságkövetést biztosít, akár telefon nélkül is, még a kifejezetten sűrű, nehezebb pozicionálást eredményező városi környezetben is. A chip emellett támogatja az automatikus edzésfelismerést is: az óra érzékeli, ha például futni vagy sétálni kezdünk, és külön aktiválás nélkül automatikusan elkezdi az aktivitás rögzítését.
Okosfunkciók
A Watch Fit 4 az egészségünk figyelése és az edzéseink lekövetése mellett a hétköznapokban is hasznos társ lehet, hiszen számos olyan praktikus funkcióval vértezték fel, amelyeknek hála sokkal kényelmesebbé teheti a mindennapjainkat. A teljesség igénye nélkül:
- Hívásfogadás a Bluetooth-kapcsolaton keresztül, a beépített mikrofon és hangszóró segítségével. Az óra segítségével beszélgetések indíthatók és fogadhatók anélkül, hogy elő kellene venni a csatlakozó telefonunkat.
- A kijelzőn megjelenő értesítéseknek hála akár a mobilunktól távol tudunk a beérkező hívásokról, elolvashatjuk az SMS-eket, látjuk, ha fontos e-mail érkezik, továbbá az alkalmazásértesítések is mind láthatók a képernyőn.
- A csuklóról vezérelhető az okostelefon zenelejátszója.
- Azonnal elérhető fontos információk és funkciók: időjárás, naptáremlékeztetők, stopper, ébresztő, iránytű, és egyéb hasznos eszközök.
Ha még többre vágysz: Watch Fit 4 Pro
Bár a Watch Fit 4 már önmagában is egy sokoldalú, jól felszerelt és megbízható eszköz, de a szériából létezik egy valamivel komolyabb, Watch Fit 4 Pro névre hallgató modell is, ami néhány jelentős ponton még magasabb szintre emeli a felhasználói élményt.
Az egyik legfontosabb eltérés, a Pro változat már abszolút prémium minőségű: a titánnal megerősített burkolat és a zafírüveg időtállóbb és ellenállóbb, kifejezetten hosszú távú használatra tervezve, és a szíjak tekintetében is szélesebb a választék, hiszen itt a szilikon pánt mellett már a műbőr is opció, amely még elegánsabb megjelenést kölcsönöz az órának. Ami a színválasztékot illeti, itt a fekete, kék és zöld árnyalatok közül lehet választani.
A Pro modell az anyaghasználat mellett az egészségfigyelésben és az aktivitáskövetésben is egy magasabb szintet képvisel, hiszen itt már adott az EKG funkció és a szívfrekvencia-variabilitás figyelése, továbbá extraként adott a golf monitorozása (akár hazai pályatérképekkel kiegészítve), illetve ezzel az órával 40 méteres mélységig búvárkodni is lehet, az eszköz pedig ilyenkor is hasznos, és a biztonságot növelő adatokkal segíti a felhasználóját.
Jó ajánlatok!
A Huawei Watch Fit 4 2025. május 15-től kapható hazánkban 64 990 forintért, és egy Huawei FreeBuds SE 2 is jár mellé, és ugyanezt a kiegészítőt megkapjuk akkor is, ha a 109 990 forintért kínált Watch Fit 4 Pro modellt választjuk. Utóbbi május 15-től előrendelhető és május 26-án kerül kereskedelmi forgalomba.
Fontos tudni továbbá, hogy minden Watch Fit 4 modell egy év extra garanciát kap hazánkban, a Watch Fit 4 Pro vásárlók pedig 3 hónap ingyenes Health+ hozzáférést kapnak a Huawei Egészség alkalmazásban, ezzel hozzáférve olyan extra lehetőségekhez, mint például a különböző fitnesz kurzusok, meditációs zenék és gyakorlatok.
The post Huawei Watch Fit 4 széria: stílusos órák, ami mostantól még jobban figyel az egészségedre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu