Hujber Ferenc: Megértem Alföldit és Eszenyit, hogy úgy beszélnek a középszerű színészekkel, mint a kutyával

Néhány hete Hujber Ferenc reagált Eszenyi Enikő bocsánatkérésére, most pedig Reggeliben hosszabban kifejtette az álláspontját a témában.

Mint ismert, Eszenyi május végén közzétett nyílt levelében arról írt, felelősséget vállal „a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásai” miatt. Eszenyinek 2020 tavaszán, az igazgatóválasztás előtt kellett távoznia a Vígszínház éléről, miután lapunk egy interjúja nyomán többen általa elkövetett verbális agresszióról, megaláztatásokról és zaklatásokról beszéltek.

Eszenyi posztja után Hujber szintén a közösségi oldalán keményen beleállt a volt igazgatóba. A színész 2002-ben hagyta ott a Vígszínházat és az Eszenyi Enikő által rendezett Antonius és Kleopátra előadást a főpróbahéten.

„Enikő! Nem bocsátok meg, és nem felejtek! Igazából elmész te a picsába és azok is, akik a bukásod óta munkát adtak neked! Mert szembeköptetek számtalan áldozatot, akik ugyanúgy remegnek az átéltektől, mint én! Mert nem változtál! Felvettél egy szerepet, amit még szarul is játszol! Feltételes módban nem kérünk bocsánatot, mert a bántalmazás sem feltételes módban történt” – írta akkor bejegyzésében Hujber Ferenc.

Megérti Eszenyi és Alföldi munkamódszereit

A színész a Reggeliben azt mondta, Eszenyi semmit nem változott, mióta ő otthagyta az előadását 24 évvel ezelőtt. Kiemelte azonban, hogy Eszenyi Enikő és Alföldi Róbert (akivel kapcsolatban a közelmúltban szintén felmerült, hogy durván bánt a színészeivel) is a Sztanyiszlavszkij-módszert alkalmazó Horvai István tanítványai voltak a Színművészetin, ahogyan később ő is.

A horvaisok állatok. Mi egészen más tűrésponton vagyunk színészként, mint az átlagszínész. Horvainak a tanítványai mindig is az elit voltak, legalább három, de inkább öt polccal feljebb, mint egy átlagszínész, ezt muszáj leszögezni. Mi színészként is egy olyan minőséget képviselünk, amit te nem látsz máshol

– fejtette ki Hujber, hozzátéve, más színészeket középszerűnek tart, és úgy látja, manapság ők vannak többségben a szakmán belül.

Úgy folytatta, bár tudja, hogy ma már más világot élünk, mint a kilencvenes években, közös taníttatásuk miatt meg tudja érteni Eszenyi és Alföldi munkamódszereit. A Vígszínházban annak idején másvalami verte ki nála a biztosítékot.

Azért értek meg egy Alföldi Robit vagy egy Eszenyi Enikőt, mert amikor látod, hogy valaki ezt a szakmát nem százszázalékosan alázattal csinálja, nem hal bele, nem döglik bele, nem megy le a lelke legmélyéig, nem töri el magát, hogy utána újra felépítse, akkor az az előadás nem lesz jó. Ezért tudnak ezek az emberek zseniális előadásokat csinálni – mind Enikő, mind Alföldi –, és ezt nem tudom tőlük elvitatni. És én ezt eltűröm. Én mint horvais értem és eltűröm. Amiért én 2002-ben felálltam, az az, hogy szar volt, amit csinált. És azt nem tűröm el. Engem ne alázzon senki azért, mert ő nem tud kétfelé koncentrálni, mert ahhoz is ragaszkodik, hogy ő legyen a főszereplője az előadásnak, meg rendezze is.

Hozzátette, elfogadja, ha valaki egy színdarabban vállalja a dupla szerepet, de akkor csinálja jól mindkettőt.

A színészet nem mindenkinek való

A folytatásban Hujber elmondta, Eszenyi Enikő valóban minden idejét a színházban tölti, minden előadást végignéz, és közben jegyzetel.

Én a mai napig pártolom, hogy legyen akár színháza is, nem érdekel. De van egy kódex, amit le kell, hogy fektessünk, ami az a hangnem, amin megszólalhatsz, amivel ki lehet hozni egy emberből a maximumot – én azt is elfogadom, hogy alázzanak, mert ezt tanultam a Horvai Pista bácsitól, aki aztán úgy alázott, ahogy senki, meg mészárolt –, de akkor [a végeredmény] legyen jó. Mást, aki esetleg nincs ezen a szinten, ne tessék úgy alázni, mert lehet, hogy összetörik, lehet, hogy öngyilkos lesz, lehet, hogy kicsekkol, abbahagyja, meghízik, pszichiáterhez kerül…

Hozzátette: ezért is szokta hangoztatni, hogy jelenleg túl sok a színész Magyarországon, és nem szabadna bárkinek erre a pályára lépnie. „Ne csinálja olyan ember, aki nem képes elviselni azt, hogy azt mondják neki, vetkőzzön le a színpadon” – hozta fel példának. Mint mondta, ő ennél durvábbat is csinált, szerinte a lényeg az, hogy minden cselekedetnek legyen magyarázata.

Ne csinálja, akinek ehhez nincs gyomra! Menjen innen, takarodjon erről a pályáról! Most megszólalt belőlem a horvais. Túl sokan vagyunk, és olyan középszerű színészek árasztották el a színházakat, akiknek semmi keresnivalójuk ezen a pályán. És itt meg azt mondom, megértem Alföldit és Eszenyit, hogy úgy beszélnek egy ilyen emberrel, mint a kutyával

– mondta el Hujber.

Szerinte az lenne a fontos, hogy a színházi világban úgy hozzanak létre magas szintű művészi produkciókat, hogy nem esnek egymás torkának a résztvevők, és hogy a rendező nem él vissza a hatalmával.

Visszatérve Eszenyi Enikő bocsánatkérésére, elmondta még, a rendezőnek nem azért kellett volna erre sort kerítenie, mert a szakma kikövetelte, vagy mert veszélybe került a munkája, hanem azért, mert őszintén megbánt valamit.

Kapcsolódó
Hujber Ferenc Eszenyi Enikőnek: Elmész te a picsába

Feltételes módban nem kérünk bocsánatot, mert a bántalmazás sem feltételes módban történt – írja a színész.

The post Hujber Ferenc: Megértem Alföldit és Eszenyit, hogy úgy beszélnek a középszerű színészekkel, mint a kutyával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest