Hulk Hogan lánya nem kíván részesülni apja hagyatékából

Hulk Hogan múlt héten, 71 éves korában hunyt el. Az egykori pankrátor-színész háromszor nősült meg, az első házasságából két gyereke született. Brooke és Nick a család életéről szóló, kétezres években futó realityben is szerepeltek.

A most 37 éves Brooke Hogan várhatóan nem részesül majd a néhai Hulk Hogan hagyatékából, korábban ugyanis

úgy döntött, kivonja magát az esetleges örökösödési vitákból azzal, hogy önként kihúzatja a nevét apja végrendeletéből

írja a TMZ. A lap szerint erre már 2023-ban sor került, mivel a nő senkiben nem bízott a pankrátor környezetében, és „nem akart pénzügyi csatározásba kezdeni apja halála után”.

Állítólag meg akarta védeni Hogant azoktól az emberektől, akik szerinte csak kihasználták őt, de miután erről évekig nem sikerült meggyőznie az apját, inkább felkereste annak menedzserét, és kérvényezte az eltávolítását a végrendeletből.

A lap értesülései szerint azért „némi pénzt” kap majd apja életbiztosítási alapjából, amelynek ő az egyik kedvezményezettje. Állítólag ezt a pénzt Hulk Hogan annak idején a gyermekei egyetemi tanulmányaira tette félre.

Azt egyelőre nem tudni, ki vagy kik öröklik Hulk Hogan vagyonát.

Harmadik felesége így búcsúzott a pankráció egyik legnagyobb sztárjától:

Kapcsolódó
Hulk Hogan felesége: A világ szemében egy legenda volt, de nekem az én Terrym volt

Sky Daily először posztolt a pankrátor halála óta.

The post Hulk Hogan lánya nem kíván részesülni apja hagyatékából first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest