Húszan haltak meg a Kijevet ért orosz légicsapásban; újabb orosz finomítót támadtak az ukránok

Húszra emelkedett az ukrán főváros elleni orosz légicsapás halálos áldozatainak száma – közölte csütörtökön kora délután Timur Tkacsenko, a kijevi városi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon. A sérültek száma a legfrissebb adatok szerint elérte a 90-et.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadásra reagálva ismét hangsúlyozta, hogy létfontosságú Ukrajna légvédelmi képességeinek további erősítése.

Fontos, hogy érkezzenek hozzájárulások az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott PURL-programhoz, mert ez közvetlenül emberek életének megmentését szolgálja. Valódi segítséget jelent minden kétoldalú megállapodásunk partnereinkkel a légvédelemről. Hálás vagyok minden vezetőnek, aki támogat bennünket

írta az elnök a Telegramon.

Zelenszkij kiemelte a ballisztikus rakéták elleni elfogórakéták gyártásáról szóló megállapodások végrehajtásának fontosságát, továbbá az Egyesült Államok Patriot-rendszerekkel kapcsolatos engedélyezési döntéseinek jelentőségét.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szintén arra kérte a nyugati partnereket, hogy mielőbb biztosítsanak további légvédelmi eszközöket Ukrajnának.

Ne halogassák tovább a döntést Ukrajna légvédelmének megerősítéséről! Ez a legfontosabb kérésünk partnereinkhez a Kijevben átélt borzalmas éjszaka után. Oroszország az ukrán főváros ellen minden típusú rakétát és drónt bevetve hajtott végre kegyetlen csapást

fogalmazott a tárcavezető.

Konkrét lépésekre van szükség az orosz támadások megállításához

Szibiha szerint az orosz erők szándékosan lakóépületeket és polgári infrastruktúrát vettek célba.

„A háborús bűnös Putyin csakis aljas és terrorista háborút képes folytatni civilek, nők és gyerekek ellen, mert az ukrán fegyveres erők elleni háborújában semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Az ilyen támadások súlyos háborús bűncselekmények, és ezekről minden partnerünket és a nemzetközi szervezeteket tájékoztatjuk, felszólítva őket, hogy vonják felelősségre a bűnösöket, és hozzanak határozott intézkedéseket” – tette hozzá.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Ukrajnának nem csupán elítélő nyilatkozatokra, hanem konkrét lépésekre is szüksége van az orosz támadások megállításához.

A miniszter szerint erkölcsileg elfogadhatatlan az orosz támadásokat azzal igazolni, hogy Moszkva – a Kreml állítása szerint – csupán az Ukrajna által Oroszország területére mért csapásokra válaszol.

Ebben a háborúban van egy agresszor és egy olyan ország, amely az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével összhangban védekezik. Oroszországnak nincs joga semmilyen csapást mérni Ukrajnára, míg Ukrajnának teljes joga van válaszolni, megvédeni magát az agresszorral szemben, és csapásokat mérni Oroszország területén bármely törvényes katonai célpontra

szögezte le.

Egy hétéves kislány is meghalt

Közben az ország más részein is érkeztek jelentések halálos áldozatokról és sérültekről. Olekszandr Hanzsa, Dnyipropetrovszk megye kormányzója közölte, hogy egy orosz irányított légibomba becsapódása miatt meghalt egy hétéves kislány, négy ember pedig megsérült, köztük egy 11 éves gyermek.

Vitalij Kim, a déli Mikolajiv megye kormányzója arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen, Mikolajivban egy dróntámadás következtében három ember megsérült, és öt lakóház megrongálódott.

Az ukrán vezérkar eközben bejelentette, hogy csapást mértek a Lukoil egyik kőolaj-finomítójára az oroszországi Nyizsnyij Novgorod megyében található Ksztovo városában, valamint egy vasúti hídra a megszállt Luhanszk megyében, Sztanyicja Luhanszka településen. A két célpont jelentőségéről és a támadások következményeiről egyelőre nem közöltek további részleteket.

(MTI)

The post Húszan haltak meg a Kijevet ért orosz légicsapásban; újabb orosz finomítót támadtak az ukránok first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest