Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a mentőautó-beszerzések ügyében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján azt közölte, hogy ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás a mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben.
Azt írták, hogy a nyomozók házkutatásokat, lefoglalásokat, valamint szemlét tartottak kedden. Hozzátették, a nyomozás folyamatban van, ezért az ügyben további részletek egyelőre nem közölhetők.
Az OMSZ két budapesti telephelyén jelentek meg a nyomozók
A Népszava tegnap írt arról, hogy nyomozók jelentek meg kedden az Országos Mentőszolgálat Markó utcai főigazgatóságán és a Róbert Károly Körúti Bázis állomásán, ahol a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le.
A portál beszámolója szerint Constantinovics Miklós megbízott főigazgató június 22-én jelentette be, hogy külső szakértők bevonásával átnézik az OMSZ szerződéseit, teljes, 1027 járműből álló gépkocsiparkját, valamint ingatlanállományát. Azt írták, hogy a nyilvánosan ismert bejelentésből egyelőre nem derül ki, hogy az átvilágítás pontosan mely korábbi beszerzésekre és szerződésekre terjed ki.
A nyilvánosan hozzáférhető közbeszerzési adatokból ugyanis egyelőre elsősorban az látható biztosan, hogy éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek, és több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyen mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett.
Az eljárás az Országos Mentőszolgálat feljelentése alapján indult.
The post Hűtlen kezelés miatt indult nyomozás a mentőautó-beszerzések ügyében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





