Húzták a rendőrök a testvéremet, mint egy kutyát, csöpögött a velője. Több bizonyítékunk is van arra, hogy rendőri brutalitás áldozata lett a testvérem, de ezeket a rendőrök még nem ismerhetik
– mondta lapunknak annak a férfinak a testvére, aki április 21-én halt meg a Szegedi Tudományegyetem szentesi tagintézményében, miután március 26-án intézkedtek vele szemben a rendőrök Szegeden bűncselekmény gyanúja miatt.
Zoltán családja továbbra is kitart amellett, hogy rendőri túlkapás okozta szerettük halálát, az ORFK szerint viszont továbbra sincs semmi ok arra, hogy kétségbe vonják a vizsgálatot végző parancsnok azon megállapításait, hogy jogszerű rendőri intézkedést követően halt meg a férfi. A nyomozó főügyészség büntetőeljárást indított az eset felgöngyölítése érdekében.
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség büntetőeljárást folytat a tényállás teljeskörű felderítése érdekében, de gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor.
„Meghallgattak az ügyészségen, és azt kell, hogy mondjam, nagyon normálisan viselkedtek velem. Úgy vettem észre, hogy tényleg ki akarják deríteni az igazságot. A testvérem azt mondta nekem a halála előtt, hogy egyáltalán nem ellenkezett a rendőri intézkedés során. Úgy fogalmazott, hogy “érkezése sem volt erre, és kirángatták az autóból, majd feldobták a kocsira». Amikor megkérdeztem tőle, hogy hányan voltak a rendőrök, akkor azt felelte, hogy heten-nyolcan. Az ügyész azonban elmondta, hogy nem ennyien voltak, hanem 13-14-en” – mondta lapunknak az elhunyt férfi testvére, hozzátéve, hogy fia lakásába „betörtek” a kommandósok a rendőri intézkedést követő hajnalon.
Egy ötlakásos ingatlanban lakunk. Március 26-án intézkedtek a rendőrök a testvéremmel szemben. Öt órával később, amikor az életmentő műtétet hajtották végre rajta, akkor rontottak a házra rendőrök, akik a szomszédok elmondása szerint fekete ruhában voltunk. Senki nem volt otthon, mert mindannyian Szegeden voltunk a kórházban. Harmincegyen voltak a rendőrök, de nem a Zoltán lakásába hatoltak be, hanem a fiaméba. Nem tudták betörni az ajtót, ezért bemásztak az ablakon, majd szanaszét dobáltak mindent. Zoltán lakásába viszont be sem mentek
– tette hozzá.
Hogy kik lehettek azok a fekete ruhát viselő rendőrök, akikről az elhunyt férfi testvére beszélt, azt nem tudni, de az biztos, hogy nem a Terrorelhárító Központ egységei voltak. Jeszenszky Nándor, a TEK kommunikációs vezetője megkeresésünkre annyit mondott, hogy semmilyen intézkedést nem hajtottak végre az érintett időpontban. Kerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is az ügyben, hogy volt-e rendőri egység kint az ingatlannál, válaszukban azt írták, hogy a témában megjelent közleményüket áll módjukban kiegészíteni.

Az ORFK mindenesetre továbbra is kitart amellett, hogy nem történt rendőri túlkapás, és jogszerű intézkedés közben halt meg a férfi. Az esettel kapcsolatos mostani közleményükben azt írták, hogy továbbra sincs ok arra, hogy kétségbe vonják a parancsnok korábbi megállapításait.
Több olyan demonstrációt is bejelentettek, amelyek célja ezzel az üggyel összefüggésben a rendőrség esetleges szakszerűtlen eljárása, illetve a “rendőri túlkapás» miatti véleménynyilvánítás
– közölte az ORFK, hozzátéve, súlyos bűncselekmény elkövetésének a gyanúja miatt intézkedtek a férfi ellen, aki aktívan ellenállt az intézkedésnek. Ezt pedig a tettenérés is alátámasztotta.
„Amikor percekkel később rosszullétre panaszkodott, a rendőrök haladéktalanul értesítették a mentőszolgálatot, levették kezéről a bilincset, majd stabil pozícióba fektették. A férfi április 21-én a Szegedi Tudományegyetem szentesi tagintézményében meghalt. Akik a rendőri intézkedésről készült videót nyilvánosságra hozták, valamilyen oknál fogva a felvételnek csak egy részét tették láthatóvá, a teljes intézkedést megörökítő képanyagot nem mutatták be.”
Kiemelték, hogy fontosnak tartják azt is, hogy a rendőri intézkedések ne csak a jogi, hanem az etikai követelményeknek is megfeleljenek. És az azokat az eseteket is alaposan megvizsgálják, amik nem járnak ilyen súlyos következményekkel. Hozzátették, továbbra sincs ok arra, hogy kétségbe vonják a kivizsgáló parancsnok megállapításait, amely szerint az intézkedés jog- és szakszerű volt.
The post „Húzták a testvéremet a rendőrök, mint egy kutyát” – büntetőeljárás indult Zoltán halála ügyében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu