Idea Intézet: A többség már lezártnak tekinti Orbán politikai karrierjét

Az Idea Intézet május elején készült, országosan reprezentatív felmérése szerint a magyar társadalom döntő többsége úgy látja, hogy Orbán Viktor politikai pályájának jelenlegi szakasza a választási vereséggel lezárult.

A válaszadók 59 százaléka egyenesen azt mondta, hogy a volt miniszterelnöknek teljesen vissza kellene vonulnia a közélettől,

további 10 százalék pedig azt várná, hogy, bár ne tűnjön el teljesen, de lépjen hátrébb, és ne a politika első vonalában folytassa. Összességében tehát a felnőtt lakosság több mint kétharmada szerint Orbán vezetői státusza megszűnt.

Ezzel éles ellentétben áll a Fidesz–KDNP szavazótáborának hozzáállása, körükben nagyjából kétharmados többség támogatná, hogy Orbán Viktor a párt élén maradjon, még a választási vereség után is. Ugyanakkor ebben a körben sem teljes az egység:

a fideszesek közel egyharmada úgy gondolja, hogy, bár szükség lehet a szerepére, azt inkább a háttérből kellene betöltenie, nem pedig a politikai frontvonalban.

Idea Intézet Orbán Viktor politikai jövője.

Orbán nem népszerű

A kutatás arra is rámutat, hogy az Orbán jövőjével kapcsolatos véleményeket erősen befolyásolja a személyes megítélése. A felmérés idején a felnőtt lakosság mintegy fele nem szimpatizált vele, és csupán nagyjából egynegyedük tekintett rá kedvezően. Érdekes módon még a támogatóinak egy része is kritikus: a vele rokonszenvezők több mint harmada is úgy vélte, hogy vissza kellene vonulnia.

A politikai preferenciák mentén markáns különbségek rajzolódnak ki. A TISZA szavazói szinte egységesen Orbán távozását szeretnék, de még a Mi Hazánk táborában is jelentős azok aránya, akik így gondolkodnak. A Fidesz–KDNP hívei ezzel szemben alapvetően megtartanák őt vezetőnek, ugyanakkor körükben is érzékelhető egyfajta bizonytalanság a jövőbeni szerepét illetően.

The post Idea Intézet: A többség már lezártnak tekinti Orbán politikai karrierjét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest