„Az idei évben megannyi újítással is előrukkolunk” – ígérte a 2025. augusztus 6. és 11. közöttre tervezett fesztivál sajtótájékoztatóján Kádár Tamás főszervező. A vendéglátás terén például igyekeznek új szintre emelni az élményt,
a sörárak viszont Kádár szerint idén nem emelkednek.
„Eljött az ideje, hogy határozottan kijelentsük, hogy a Sziget nem egy drága fesztivál” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek a tavalyi szinten tartott jegy- és sörárak is bizonyítékai. Ételeket továbbra is a különböző food-courtokban lehet majd vásárolni, idén az ételérzékenységel élő és vegán vendégekkel is kiemelten terveznek. Az ételt kínáló egységeknek most is legalább egy pénztárcabarát fogást kell kínálniuk.
A közlemény alapján ezek a változások várhatóak még az idei fesztiválon:
- Színes madaras installációt kap a K-híd;
- Elköltözik a Cirque du Sziget, a Magic Mirror és a Vándor Vurstli;
- Új, tematikus „negyedek” nyílnak: a Delta District elektronikus zenei központ lesz, a Szoho az utcai kultúrás, hip-hopos, slam poetry-s közeget biztosítja, a Paradoxban pedig a látvány és az illúzió kerül a középpontba;
- A Jukebox-ban tribute zenekarok egész sora lép majd színpadra.
A Sziget nagyobb fellépői már kiderültek, többek között a Brat albummal idén nagyot robbanó Charli XCX is érkezik, de a húzónevek közé sorolták még Nelly Furtadót, a Justice-t, a Papa Roachot, Armin Van Buurent és Boris Brejchát is.
The post Idén nem emel a Sziget a sörárakon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu