Ötmilliárd forint keretösszeggel kétezer település mintegy kétszázezer családjának segít a kormány a szociális tüzelőanyag program révén a téli időszakban – mondta az MTI tudósítása szerint Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron vármegyei Károlyházán.
A tárcavezető, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője, kiemelte, hogy 15 éve zajlik az Agrárminisztériumban (AM) a szociális tüzelőanyag program, amely tűzifát biztosít olyan embereknek, akiknek nehézséget okoz a fűtőanyag előteremtése. Az AM azon dolgozik, hogy ezt a szociális tűzifát mindig fenntartható erdőgazdálkodásból tudják előteremteni, mert így az erdő nem fogy, hanem a szaporulat révén gyarapszik – mondta, hozzátéve, hogy dolgoznak azon is, hogy tavasszal hogyan tudnának a rászorulóknak további támogatást adni. A cél, hogy senki se maradjon hideg lakásban, mindenki számára biztosítva legyen az a legalább minimális tűzifa anyag, amellyel biztosítani tudják a meleget – emelte ki. Nagy István elmondta, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a program hogyan tudna több emberhez eljutni. Kiemelte: közös felelősségünk az erdőgazdálkodás, és az emberek számára a szociális háttér biztosítása is. Elmondta, hogy a program révén kiváló együttműködés alakult ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, az önkormányzatok, az állami erdészetek és az Agrárminisztérium között. A programban az önkormányzatok döntik el, hogy ki kap támogatást, és az önkormányzatok juttatják el a tüzelőanyagot is a rászorulóknak.
Ezek alapján néhány dolgot azonban nem említett a miniszter. Azt, hogy mint a 444.hu megírta, 2011-ben 800 milliós kerettel elindított, 2013-tól 2 milliárdos programban 2019 óta minden évben 5 milliárd forintot osztanak ki. Meg azt sem, hogy 2019 óta volt egy összesítve 63 százalékos infláció. A tűzifa ára pedig ennél is nagyobb mértékben, csaknem kétszeresére drágult 2019–2024 között, és erre az évre még tovább emelkedett az ár.
A portál azt is kiszámolta, hogy
- hat éve az 5 milliárd forint még éves átlagárral számolva még 124 ezer tonna tűzifára volt elég,
- a tavalyi átlagárakkal számolva már csak 63 ezerre, és
- az elmúlt hónapok áraiból kiindulva idén alig több mint 60 ezer tonnára lesz elegendő a támogatás összege.
További részletekért kattintson.
Hogy a tűzifa hiánya mekkora gond lehet, azt a halálra fagyott asszony esete is mutatja.
The post Idén sem emelt a kormány a szociális tűzifa keretén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





