Orbán Viktor az interjúban a nyugdíjak kapcsán többek között arról beszélt, szerinte a legnagyobb félelem, hogy a nyugdíjak elvesztik az értéküket. Mint mondta, ahogy a gazdaság lehetőséget ad, emelni is fogják a nyugdíjak értékét. Rónai Egon felvetésével szemben a miniszterelnök leszögezte: nem a bérekhez, hanem az árakhoz kell mérni a nyugdíjemelés mértékét, és kormányzása alatt a nyugdíjak nem veszítették el az értéküket.
Kijelentette, Magyarországon jelenleg nincs olyan nyugdíjas, akinek jelenleg a nyugdíja kevesebbet érne, mint 2010-ben. Szerinte csak olyan van, akié többet vagy ugyanannyit ér, mint 15 évvel ezelőtt. Arról is beszélt, hogy az árakhoz viszonyítás a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján történik, amit minden évben kiszámolnak, és a nyugdíjaknak minimum annyival kell emelkedniük, amennyivel a kosár értéke nő. A kormányfő szerint azért veszélyes összekötni a béreket a nyugdíjakkal, mert vannak olyan időszakok, amikor nem emelkednek a bérek. Mint mondta, 30 éve működik így a kialakult rendszer, amelynek a megbontása nagy kockázattal járna.
De vajon igaza van-e Orbán Viktornak, amikor azt mondja, hogy a nyugdíjemelést nem szabad a bérnövekedéshez kötni, hanem csak az árak növekedéshez, pontosabban a nyugdíjas fogyasztói kosár változásához?
Farkas András: Igaza van a miniszterelnöknek, de…
The post Igaza van-e Orbán Viktornak abban, hogy a nyugdíjemelés módszerén nem szabad változtatni? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





