Így áldozzák fel magukat a hangyák a bolyukért

Egy friss tanulmány szerint a hangyák már bábkorukban képesek jelezni társaiknak, ha fertőzés támadta meg őket – írta a ScienceDaily. Ily módon, egy előzetes kémiai jelzéssel megmentik az egész kolóniát.

A hangyatársadalmak szorosan együttműködő „szuperorganizmusokként” működnek, az ezernyi szorgos élőlény olyan szinten kapcsolódik egymáshoz, mint a sejtek a testben. A királynők a szaporodásra koncentrálnak, míg a dolgozók minden másról gondoskodnak: táplálékot szereznek, karbantartják a fészket, és a boly egészségének megtartásáért is ők felelnek.

Számos társas állatnál az egyedek igyekeznek elrejteni betegségüket, hogy elkerüljék a csoportból való kirekesztésüket, azonban a hangyák egészen máshogy viselkednek. Az elhulláshoz közeledő kifejlett példányok elhagyják a fészket, és azon kívül pusztulnak el.

Ugyanakkor a bábok képtelenek a mozgásra, így más módszert kellett kialakítaniuk a kolónia védelmére:

amikor halálos fertőzéssel szembesülnek, jelzik társaiknak a veszélyt, ehhez pedig jellegzetes illatanyagot bocsátanak ki.

Amint a dolgozók megérzik a szagot, azonnal cselekednek. Felnyitják a fertőzött báb burkát, majd apró vágásokat ejtenek a felszínén, és – a maguk által termelt – hangyasavat spriccelnek rá. Ez az antimikrobiális anyag elpusztítja a kórokozókat, viszont a bábot is.

Erika Dawson, a tanulmány első szerzője és az ISTA Social Immunity kutatócsoportjának egykori kutatója szerint bár ez önfeláldozásnak tűnhet, ezáltal a beteg báb megóvja a többi, vele azonos génekkel rendelkező fészeklakót. Azáltal, hogy figyelmezteti a bolyt a halálos fertőzésről, közvetetten hozzájárul ahhoz, hogy társai továbbadhassák génjeit a következő kolóniának.

A királynőbábok ellenben nem bocsátanak ki riasztó jeleket, mivel erősebb immunrendszerrel bírnak, mint a dolgozó társaik, így önállóan is képesek megküzdeni a fertőzéssel. Emellett a dolgozók is csak akkor adnak jelzést, amikor már nem tudják megfékezni a betegséget, ezáltal akadályozva meg olyan munkások elvesztését, amelyek még képesek lennének felépülni.

Kapcsolódó
Horror a természetben: anyagyilkosságra veszik rá áldozataikat ezek a paraziták

Egyes hangyafajok különleges módszert dolgoztak ki a kolóniák megszállására.

The post Így áldozzák fel magukat a hangyák a bolyukért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest