Így halt meg Szent István felesége

Thumbnail for 6495221

Gizella magyar királyné, Szent István felesége 959 éve, 1065. május 7-én hunyt el. A házassággal István nemcsak hitvest, hanem erős szövetségest is szerzett, amely fontos volt hatalma megszilárdításához – derül ki a Rubicon cikkéből.

Az első magyar királyné

Gizella 984 körül született, ebben az időben apja, Civakodó Henrik bajor herceg háborúzott Géza magyar fejedelemmel. A magyar törzsszövetség feje végül békét ajánlott és 995-ben feleségül kérte Gizellát fia, István számára. Az esküvő után a hercegnő kíséretében számos német lovag érkezett Magyarországra, akiknek katonai ereje később döntő jelentőségűnek bizonyult a Koppány ellen vívott háborúban.

A frigy minden bizonnyal szerepet játszott István megkoronázásában és hozzájárult ahhoz is, hogy Magyarország helyzete megszilárdult Európában. A királyné személyesen is nagy szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, társalapítója volt az óbudai és veszprémvölgyi egyházaknak. Gizella keze munkáját is dicséri a máig fennmaradt koronázási palást, amit állítólag udvarhölgyeivel hímzett, és amelyen az egyetlen kortárs ábrázolás fennmaradt a szent királyról.

Menekülnie kellett

Istvánnak és Gizellának két gyermeke született, közülük Ottó nem érte meg a felnőttkort, Imre pedig egy vadászbalesetben halt meg, 1031-ben. Miután István 1038. augusztus 15-én elhunyt, örököseként Orseolo Péter, majd harcok során Aba Sámuel szerezte meg a trónt.

Az özvegy királyné helyzete ezután megromlott, 1044-ben menekülni kényszerült az országból. Passauban belépett a helyi apácakolostorba, ahol idős korában, 81 évesen hunyt el.Gizellát 1911-ben boldoggá avatták, amit nemcsak későbbi önmegtartóztató életével, de a kereszténység terjesztésében szerzett érdemei révén is kiérdemelt: ő volt a magyar történelem első királynéja, a vele kötött frigy pedig döntő szerepet játszott az önálló, keresztény Magyarország megszilárdításában, amely a Szent Istvánt követő megpróbáltatások ellenére sem omlott össze.

Kapcsolódó
Befeketítették első királynénk emlékét

Gizella királyné Szent István méltó és mellőzhetetlen társa volt az egyház és az állam építésében, jellemre pedig valószínűleg anyósa ellentéte. Az utókor mégis méltatlanul bánt vele.

The post Így halt meg Szent István felesége first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest