Pálfi György nem árul zsákbamacskát. Tyúk című új filmje, ahogy a cím is sejteti, egy tyúkról szól – jelentette be vidáman a 45. Magyar Filmszemle nyitóestéjén.

Előfordulhat, hogy a Hukkle, a Taxidermia, Az Úr hangja és a Mindörökké című filmek rendezője valamiféle piaci rést fedezett fel (háztáji csirkékről ugyanis kifejezetten kevés filmet találni, bár természetesen létezik a zsánernek szentelt Wikipédia-gyűjtőoldal), de még valószínűbb, hogy a közönséget nem a tyúk, hanem Pálfi vonzza.

Merthogy a rendező a fent említett filmekkel azt már egész biztosan bizonyította, hogy gyakorlatilag témától és műfajtól függetlenül bármiből tud egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható filmet csinálni, legyen szó dialógusmentes falusi krimiről, történelmi testhorrorról, magyar űrutazásos sci-firől vagy az orosz-ukrán háború látnoki előrevetítéséről.

A Corvin mozi nagyterme mindenesetre színűltig telik a Torontóban bemutatott film első nyilvános hazai vetítésére, a következő percekben pedig egy emberként várjuk lélegzet-visszafojtva, hogy a szóban forgó csirke tojás formában kipottyanjon egy kényelmetlen közelségből filmezett kloákán.

De miért pont tyúk?!

Színészekre nem volt pénz, a csirke viszont Görögországban is csirke

Hogy új filmjében miért egy csirke – azaz valójában nyolc, de erről majd később – kapta a főszerepet, annak prózai oka van: Pálfi saját bevallása szerint régóta feketelistás a Filmintézetnél, itthon sorra utasították el a filmterveit (köztük a még Vajna-érában lefújt, eredetileg szuperprodukciónak tervezett Toldit), így hát kénytelen volt külföldre tervezni. Színészeket nem lett volna pénze magával vinni, egy egész más kultúrában szocializálódott főhős sztoriját pedig nem érezte volna hitelesnek a saját tolmácsolásában – maradtak hát a tollasok. „Azt nem tudtam, hol fogok forgatni, de a tyúkok életét ismerem. És az bárhol a világon elmesélhető” – mondja a vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen.

A film terve már hat évvel ezelőtt elkészült, és ugyan jó ideig úgy volt, hogy a Tyúk Mexikóban játszódik majd, végül német-görög koprodukcióban valósult meg, és Görögországban forgott.

A főszerepet váltásban alakító kotlósokat viszont itthonról szállították ki, úgyhogy a Tyúk lényegét tekintve ízig-vérig magyar alkotás, még ha különös formanyelvével egy görög drámát skiccel is fel.

A film első felében tényleg az történik, hogy testközelből követünk egy kalandvágyó csirkét, aki megszökik egy kegyetlen görög keltető telepről. Az itteni képsorok ugyan hozzák az ilyenkor szokásos vegán térítős hangulatot a futószalagokra dobált apró csibékkel, ez azonban egyáltalán nem válik hangsúlyossá vagy didaktikussá, elsősorban azért, mert főhősünk rövid úton lelécel a telepről. A Tyúk – az állatjogi aktivizmusra hajló filmekkel, mondjuk a címadásban és perspektívában is hasonló, ám dokumentarista Tehénnel ellentétben – az ipari állattartás kegyetlenségénél jóval többről szól. És nem mellesleg sokkal szívesebben szórakoztat, mint borzongat.

A csirkeszemszögből mesélt sztori eleinte szinte kalandfilmnek tűnik: van benne menekülés, tüntetés, akció és rengeteg feldúlt kotkodácsolás. Emberi beszéd az első etapban szinte egyáltalán nem hangzik el. Ennek ellenére nézőként önkéntelenül is bevonódunk ennek a finoman szólva is egyszerű állatnak a kalandjaiba:

ülünk a moziban és azon kapjuk magunkat, hogy negyven perce egy fel-alá szaladgáló csirkének szurkolunk.

Igazi filmes bravúr, ahogy Pálfi és a Halász Árpád vezette állatkoordinátorok képesek elérni, hogy megértsük egy tyúk minden egyes rezdülését: bármily bizarrul hangzik is, egy-egy szúrós tekintetből, felháborodott kotyogásból vagy félrebillentett fejből végig tudni véljük, mire gondol a tyúk.

„Nem tyúkoknak csinálunk filmet”

Ezek nyilván emberi mozdulatok: a tyúkoknak például – az emberétől igencsak eltérő arcberendezésük okán – nem szokásuk szembe nézni (pláne felháborodottan szuggerálni), de vélhetően szerelembe is ritkán esnek. De mivel, ahogy a filmet vágó Lemhényi Réka fogalmaz a bemutatón, „nem tyúkoknak csinálunk filmet”, a főszereplő baromfi története végsősoron igencsak emberi: arról szól, hogy keresi a helyét világban, igyekszik megőrizni a szabadságát, esetleg békésen tojni néhány utódot anélkül, hogy valaki állandóan elcsaklizná és elfogyasztaná a tojásait.

És emberi történet az is, ami szépen lassan a tyúk-sztori hátterében bontakozik ki: amikor főhősünk egy lelkes vadászkutya állkapcsai között egy lelakott étterem udvarába érkezik, önkéntelenül is belekeveredik az itt élő család életébe. Ez a kedves kis görög család és rosszarcú ismerőseik pedig mellékállásban embercsempészettel foglalkoznak.

Hamar kirajzolódik a párhuzam a szívtelen üzemi állattartás kezdőképsorai és az embercsempészek gyakorlatai között: lám, nemcsak az állatokkal, embertársainkkal is éppolyan szívtelenek tudunk lenni, ha némi hasznot remélhetünk a dologtól.

Pálfi igazi bravúrja az, hogy ez sem válik túlságosan hangsúlyossá: a fókuszban végig a csirkénk és a sötét humor marad, az egészen vérfagyasztó embercsempészes jeleneteket egy-egy vidám görög romantikus popszámmal kísért tyúkoli románc váltja.

Visszatérve a csirkékkel való filmezésre: a főszereplőt összesen nyolc tyúk alakította, akiket itthon képeztek ki, aztán igazi luxuskörülmények között szállítottak Görögországba a forgatásra. A tyúkokkal végül semmilyen utólagos CGI-trükközésre nem volt szükség, egy-egy jelenetben az idomárokat kellett csak eltüntetni, illetve egy esetben némi tüzet varázsolni egy tyúkra. Az összes többi színtiszta színészet!

Kár, hogy a háttérben felskiccelt (már a görög forgatásra kitalált) drámai szálban igazán csak a csirke-nézőpont az újszerű, de ettől még működik.

Pálfi a HVG-nek adott interjúban odáig megy, hogy a csirke történetét magáénak érzi:

Ugyanúgy, mint a filmbéli szemtelen tyúk: még mindig itt vagyok, még mindig csinálom. Ha nem Magyarországon, akkor Görögországban. Az én kis tyúkom tulajdonképpen mást sem szeretne, mint lerakni a tojásait, és abból kikelteni a csibéit. De a gazda mindig jön, és elveszi a tojást, hogy abból rántottát főzzön. Ugyanígy vagyok én is. Ha elveszik a következő tojást is, akkor én még egyet tojok, legfeljebb eldugom, és kiszököm valahova. Ebből a szempontból je suis tyúk

– fogalmaz.

És van abban valami egészen szellemes, hogy ha már nem hagyták neki leforgatni a Toldit, Pálfi állami támogatás nélkül egy csirkéről is izgalmasabb (és szórakoztatóbb) filmet csinált, mint mondjuk Rákay Philip végtelen pénzből a magyar történelem egyik legfontosabb alakjáról.

Tyúk, 2026, 100 perc. 24.hu: 7,5/10

The post Így lehet izgalmasabb filmet csinálni egy tyúkról, mint a magyar történelem nagy hőseiről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu