Október 23-a az idén négynapos hosszú hétvégévé terebélyesedik a normál munkarendben dolgozók számára. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a nemzeti ünnepen, csütörtökön nem kell dolgozni, hanem 24-én, pénteken sem. (Igaz, a pénteket előre le kellett dolgozni 18-án, szombaton.) Ehhez jön még hozzá a szombat-vasárnap.
Hogyan lesznek nyitva a boltok október 23. és 26. között?
- Október 23-án a boltok az általános szabály szerint zárva lesznek.
- 24-én, pénteken fő szabály szerint szombati nyitvatartás lesz érvényben,
- 25–26-án (szombaton és vasárnap) pedig jó eséllyel szintén a hétvégi szokásos nyitvatartás szerint vásárolhatunk.
Ha valakinek muszáj augusztus 23-án vásárolnia, az sem lehetetlen küldetés, mert nyitva lesznek például a benzinkutakon található shopok, egyes éjjel-nappal nyitva tartó üzletek, és lehetnek még kisebb üzletek is, amelyek kinyithatnak, amennyiben a tulajdonos áll be a pult mögé.
Ezen kívül – mint máskor – most is érvényes általánosságban, hogy az ünnepnapon is nyitva lehetnek:
- a benzinkutak,
- az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak (hogy melyek az ügyeletesek, arról tájékoztatás az OGYÉI honlapján található),
- az önálló virágboltok,
- az újságosok,
- az édességboltok,
- a vendéglátó- és szórakozóhelyek.
A szemetet most is a szokásos rend szerint szállítják el, tehát 23-án is jön a kukásautó ott, ahol egyébként csütörtökön jár.
Ami a postákat illeti, október 23-án zárva lesznek, 24–25-én szombati (pihenőnapi) munkarend lesz érvényben. Az üzletházakban működő és a postapartnerek által üzemeltetett postahelyek nyitvatartása a posta közlése alapján ettől eltérhet.
A plázák üzletei jellemzően zárva lesznek október 23-án, azonban például a vendéglátóhelyek, mozik, egyéb szabadidős szolgáltatások nyitva tarthatnak.
A legtöbb nagybani piac és sok városi piac is zárva tart a nemzeti ünnepen, de nem kizárt, hogy a kisebb, helyi piacok kinyitnak. A többi napon a plázák és a piacok is a szokásos nyitvatartás szerint működnek, illetve, ahol van szombati nyitvatartás, ott jó eséllyel pénteki rend szerint várják a vásárlókat, vendégeket.
Tipp: mielőtt bárhova elindulna 23-án, előzetesen tájékozódjon online, valóban nyitva tart-e az adott hely a nemzeti ünnepen.
Október 23-án elkezdődik a diákoknak az őszi szünet, amely most november 2-áig (következő vasárnapig) tart. Ez azt jelenti, hogy az utolsó tanítási nap október 22. (szerda) lesz, és a szünet utáni első tanítási nap pedig november 3., hétfő. Az őszi szünet így magába foglalja a nemzeti ünnepen kívül a november 1-jei mindenszentek ünnepét is.

The post Így lesznek nyitva a boltok a négynapos hosszú hétvégén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu